Nos: már jóelőre hallom a szokásos kritikákat:
Kritika1.: Az olasz asszonyok nem így készítik.
Nem vagyok olasz parasztasszony, az előző 15 életemben sem voltam az és lehet, hogy a következő 15-ben sem leszek /ezért a mondatért lehet, hogy megver a Jóisten: református ember ne emlegessen reinkarnációt. Látjátok, mi mindent bevállal az ember egy posztért.../
Kritika2.: Rómában, az XY pizzériában nem így készítik.
Ez nem Róma, aki autentikus pizzát akar enni, az utazni kényszerül.
No, akkor csapjunk a lisztes tál közepébe!
Úgy jártam a pizzával, mint az egyszeri lány a kabátgombbal: elkezdtem hozzávalókat venni, amikor még nem tudtam, mi is lesz belőlük. Gasztrosznobok kedvéért megemlítem a legfontosabbakat.
Feketeerdei sonka. Azt hiszem, 10 hajszálvékony szelet volt a csomagban, annyira gusztusos, hogy nem volt szívem otthagyni, hát hazajött velem.
Sajt, háromféle: Formaggio da Pasta, Grana Padano (aminek a nevébe mindig belegabalyodik a nyelvem) és Gorgonzola. Utóbbi az, amibe belehabarodtam első kóstolásra is.
Olajban eltett aszalt paradicsom. Nos...khmmm... hát, ebből tesco saját márkásat kaptam, de legalább nem hamisított spanyolt vagy olaszt. ( Ha valaki nem érzékelné, ez némi cinikus poent akart lenni).
A tészta a http://rantotthuswokban.bmintbalazs.com/pizzateszta-recept alapján készült (dupla adaggal), olyan lett, amilyenek a Nagykönyvben meg van írva: vékony,puha, az alja roppanós.
/ Gyermekkori pizzaélményeim Anyámhoz köthetőek. Hihetetlen pizzát sütött: kalácsszerűen lyukacsos, magas tésztával, feltétként tejföllel kevert pizzakrém-alapon volt minden, amit ő -a maga szigorú "ezt így kell" elvei alapján - odavalónak gondolt. Igen,tudom, ennek köze sincs az igazi pizzához, valószínűleg el kellett volna neveznie valahogy máshogyan, de minket akkoriban ez egyáltalán nem érdekelt, faltuk kétpofára. Aztán persze, következtek a pizzériás traccspartik, ezzel pedig a vékonytészta preferálása, meg jónéhány mellényúlás a pizzalapról történő választások során.
Anyám életében az első és - 110%-ig biztos vagyok benne, hogy - a legutolsó alkalom,amikor valamit mérgében földhözvágott, sajnos éppen akkor következett be, amikor egy tepsi pizza volt a kezében. Akkor mi a tesómmal felajánlottuk, hogy nekünk még onnan a kőről is megteszi, de a válaszra jobbnak láttuk, ha más vacsora után nézünk. No, a nagy mesélés közben megkelt a pizzatészta, úgyhogy haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló!/
Szóval Bmintbalázs tésztáját háromfelé gombócoztam,majd egyenként elnyújtva - és a gyerek kedvéért majdnem úgy csinálva,mint az olasz séfek a tévékonyhákban, három ujjon pörgetve vékonyítva - gáztepsi hátulján megsütöttem a három óriási pizzát.
Nálunk mindenki szereti a kenyérlángos néven ismert tejfölös alapú tésztát, úgyhogy közmegegyezés alapján kis tejföllel kentem meg a pizzalapokat is, erre mentek a bevezető részben leírtak (a csinos kis cafrangokra tépkedett sonka és a sajtok, meg az aszalt paradicsom), olivabogyó, biztos ami biztos alapon kis húsos császárszalonna, és mivel zöld íznek lennie kellett, de bazsalikomom nem volt, helyette snidling és fodros petrezselyem.
Persze, túlvállaltam magam az adagokkal,mind a hármónkat legyőzte a vacsora. Olyannyira, hogy a fiúk még másnap is ezt ették, pedig időközben sógornőmnek is odacsomagoltam egy negyedet. Egy biztos: imádom anyám pizzáját, de azt hiszem,elviszem neki a tészta receptjét és egy kevés gorgonzolát.