recept-sztorik

Lepcsánkparty

Lepcsánkparty

Lecsós kacsamáj

Mitzi von Küche

2018. február 26. - Mitzi von Küche

 Ha az ember véletlenül lát az üzletben szép világos pecsenyekacsamájat, rögtön eszébe jut, hogy mondjuk lecsós kacsamájat lehetne készíteni belőle. Februárban viszont nem túl jó ehhez a zöldségválaszték, de csodás módon ritka szép spanyol húsos paradicsomot és aranyos minipaprikákat kaptam, így minden adott volt egy klasszikus magyaros lecsós kacsamájhoz.

lecs_kacs1.jpg

Indítás felkockázott sós szalonnával,  

lecs_kacs2.jpg

 erre jött a hagyma kis kockákban, majd a vékony csíkokra szeletelt paprika. Ízesítettem két gerezd fokhagymával és pirospaprikával. Néhány percig lefedve pároltam.

lecs_kacs3.jpg

 Következhetett a cikkekre vágott paradicsom. Ismét pároltam együtt pár percig, besózva és borsozva, amíg egy kis levet eresztett.

lecs_kacs4.jpg

 Majd jöhetett végül a főszereplő, a pecsenyekacsamáj, szép nagy darabokban. Ismét párolás következett, már csak óvatosan rázogatva, nem keverve, nehogy összetörjön a finom máj. Pár perc alatt el is készült.

lecs_kacs5.jpg

 Jól esik a hűvös téli estén a melengető finomság, tört krumplival tálalva.

lecs_kacs6.jpg

Spenótos csirkemelles gnocchi sütőben

Mitzi von Küche

Egy különösen borús szombati napon valami zöldre vágytam ebédre és eszembe jutott a spenót. Volt is egy doboz passzírozott fagyasztott spenót a hűtőben, találtam még gnocchit, meg persze egy csirkemell-filé is akadt és hopp, már meg is született az ebéd ötlete: spenótos gnocchi csirkemellel sütőben egybesütve! Na ez igazán a ronda és finom kategória...

spe_gno6.jpg

A kiolvasztott, lecsepegtetett spenótot pici vajon feltettem párolódni egy doboz tejföllel, két gerezd fokhagymát préseltem rá, megsóztam és borsoztam, pici cukorral is ízesítettem. Hozzáadtam a gnocchit is, egy kevés vizet melléöntve, így együtt párolódtak néhány percig. A gombóc hamar megpuhul, villával ellenőrizzük.

spe_gno1.jpg

 Eközben a megmosott, csíkokra vágott csirkemellet vajon megsütögettem, csak egy kis só, bors és némi provanszi fűszerkeverék kíséretében.

spe_gno2.jpg

 És már következthetett is a lerakás egyik kedvenc francia porcelántálamban. Alulra a spenótos gnocchi, rá a csirkemell.

spe_gno3.jpg

 Egy tojássárgát elkevertem egy doboz tejszínnel, kicsit megsóztam, még egy gerezd fokhagymát adtam hozzá és a tálba öntöttem. A tetejére pedig frissen reszelt parmezán került.

spe_gno4.jpg

180 fokra melegített sütőben 25 - 30 percig sütöttem a keveréket, hogy az ízek jól összeforralódjanak. Szépen megpirult a teteje: a sütőből kiáradó illatok biztatóak voltak.

spe_gno5.jpg

 Nagyon finom lett a spenótos gnocchi - azért a húskedveló férfiak nem elégedtek meg a benne lévő csirkemellel, ők kaptak még néhány szelet sült húst is mellé.

spe_gno8.jpg

Hozzávalók 5 - 6 személyre:

1 csirkemell

1 doboz mélyhűtött spenót

1 tasak olasz gnocchi

1 kis doboz tejföl

1 doboz habtejszín /250 g/

1 tojás sárgája

parmezánsajt reszelve

só, bors, cukor, provanszi fűszerkeverék, fokhagyma

És itt egy másik gnocchis recept a Lepcsánkparty blogunkról:

http://lepcsankparty.blog.hu/2017/05/08/rakott_csirkemell_gnocchival_feher_es_zold_spargaval

 


 

 

Török sült tejberizs

Mitzi von Küche

 Sok országban népszerű a tejberizs, de ez a török módra készülő desszert - eredeti nevén a Fırın sütlaç - különösen finom, mert a sütés extra ízeket hoz elő belőle. Ideje volt idehaza is kipróbálni: gyorsan elkészül és szívesen kanalazza kicsi és nagy.

tejri7.jpg

 Kerekszermű fajtát érdemes használni hozzá, ami gyorsan megpuhul. 10 deka átmosott rizst fél liter vízben csipet sóval elkezdünk főzni, majd ahogy elfő a víz, tejjel pótoljuk. Időközben 8-9 deka kristálycukrot is szórunk bele - ettől kezdve alacsony hőfokozaton gyakori keverés mellett főzzük cirka 7-8 percig, amíg megpuhul a rizs. Ízesítjük egy-két teáskanál vaniliakivonattal (vagy ha nincs, két csomag vaniliás cukorral).

tejri1.jpg

 Egy másik edényben kevés tejjel elkeverünk két tojássárgát és egy-két teáskanál kukoricakeményítőt, majd óvatosan a tűzről lehúzott tejberizsbe keverjük.

tejri2.jpg

 Egy nagy tepsibe két ujjnyi vizet öntünk, beleállítjuk a szuffléformákat és belekanalazzuk a masszát. Végül barnacukorral is megszórjuk, sőt, lehet fahéjas cukorral is - de ez nem kötelező elem. 

tejri3.jpg

A sütőt grillfokozatra kapcsolva kb. 15 percig kell sütni, hogy kellemesen megbarnuljon a tejberizs teteje. 

tejri4.jpg

 Nagyon finom frissen készítve, melegen is, de hidegen is jólesik.

tejri5.jpg

 Krémesen puha a belseje, roppanós a teteje. 

tejri6.jpg

Hozzávalók hat személyre:

10 dkg kerekszemű rizs

1 csipetnyi só

8-9 dkg kristálycukor

5 dl tej

2 tojás sárgája

2 teáskanál vaniliakivonat /vagy 2 csomag vaniliás cukor/

1-2 teáskanál kukoricakeményítő

a tetejére barnackor - esetleg őrölt fahéj

Királydurbincs citromnáddal

Mitzi von Küche

Ezek a királydurbincsok tényleg királyi méretűek: a szokásos 30 dekás méret helyett jó 50 dekásak. A finom, tömör fehér húsú hal - friss import az Adriáról - az egyik legfinomabb, nem "halízű", mérsékelten szálkás, csak néhány nagy szálka található benne. A hal áfacsökkentése óta pedig kimondottan baráti áron juthatunk hozzá.

durb1.jpg

A durbincsokat lepikkelyeztem - nagyjából ugyan meg vannak tisztítva, de nem árt a precíz tisztítás, alapos mosás és az uszonyok levágása. Kívül-belül megsóztam a halakat és friss citromlevet csepegetettem rájuk, így várakoztak a sütésre. 

durb2.jpg

Friss thai citromnádat is kaptam, ami enyhén citromos ízével oly jól passzol a halakhoz. A szárított, felkockázott citromfű szerintem teljesen íztelen, ezért érdemesebb a délkelet-ázsiai konyha eme remek fűszerét frissen használni. 

durb3.jpg

 A tepsit kibéleltem sütőpapírral, amit olivaolajjal megkentem: régi tapasztalatom, így nem ragad oda a halak bőre. A durbincsok hasába belehajtogattam néhány szál felezett citromnádat /ha nem jutunk hozzá, használjuk a jó öreg citromot.../ meg néhány kocka fokhagymás fűszervajat. Kívülről még egy kicsit sóztam és borsoztam a halakat, további fűszerezésre nincs is szükség. Kettévágott, előzetesen némileg előfőzött felezett krumplidarabokkal körítettem a tepsiben a durbincsokat, közéjük szórva néhány cikk paradicsomot is, végül meglocsoltam olivaolajjal.

durb4.jpg

180 fokra melegített sütőben lefedés nélkül sütöttem 45-50 percig, közben vagy kétszer megspricceltem egy kevés olivaolajjal. Nem vagyok híve a halak beirdalásának, így is csodásan megpuhul a húsuk.

durb5.jpg

Mivel egy tepsiben elkészült a hal és körítése, ezért már csak egy saláta kellett a királydurbincs mellé és egy érdekes módon idehaza beszerzett albariño bor: spanyol Galícia büszkesége, amely friss zamatával olyannyira passzol a halételekhez.  

durb6.jpg

 Szép, tömör húsú hal, könnyű kifilézni, finom és bőséges két fő részére - igazából hárman is jóllakhattak volna vele.

durb7.jpg

Nézzétek meg egy korábbi királydurbincs receptünket is!

http://lepcsankparty.blog.hu/2013/10/22/kiralydurbincs_rokagombas_martassal_mitzi_von_kuche

Almás csirkecomb

Mitzi von Küche

Amikor az ebédet tervezgettem, egyszercsak a homlokomra csaptam: Kolumbusz tojása!... Azaz, inkább Kolumbusz almás csirkéjének lehetne nevezni, mivel annyira egyszerű és magától értetődő. Ha van otthon néhány csirkecombunk, meg pár másodlagos frissességű almánk, már meg is van az alapja egy igazán finom, egyszerűen elkészíthető, mégsem hétköznapi ebédnek.

Kell hozzá néhány felezett csirkecomb: az én csomagomban csak egy felsőcomb, viszont hét darab alsócomb volt. Kell még két-három alma - ha lehet, inkább savanykás fajta. A megmosott csirkecombokat besóztam, borsoztam, provanszi fűszerkeverékkel megszórtam és olivaolajjal megkenegettem. 


alm_cs1.jpg

A tűzálló tálba is öntöttem egy kevés olivaolajat, beleraktam a combokat. A combok közé dugdostam a felcikkezett hámozott almát. Egy pohárkányi édes bort is érdemes aláönteni ízesítésül, nekem egy kis tokaji szamorodnim volt. Megszórtam rozmaringlevélkékkel és még egy adag olivaolajjal meglocsoltam a tálat. 

alm_cs2.jpg

A sütőt időzítettem egy óra tíz perc hosszúságú sütésre (hideg sütővel indít az időzítés!) és 180 fokra légkeveréssel. Belehelyeztem az alufóliával befedett tálat és ettől kezdve nem volt dolgom az ebéddel, csak annyi, hogy egy kis krumplit feltettem főzni krumplipürének, majd háromnegyed óra múlva levettem a fóliát a tálról és meglocsolgattam a levével.

Kép a sütőből, amikor elkészült a tepsis almás csirke.

alm_cs3.jpg

 Asztalon az almától és tokajitól illatozó csirke és a vajas krumplipüré.

alm_cs4.jpg

 Egyszerű és finom.

alm_cs5.jpg

Mákos guba, a klasszikus

Mitzi von Küche

 Ez a régi magyar desszert nem csak karácsonykor érdemel figyelmet, bármilyen alkalomból pompás megkoronázása akár egy ünnepi ebédnek is. Ez a recept nem a hétköznapi, sebtében összedobott változat, meg kell adni a készítés módját és az eredmény olyan lesz, hogy megemlegeti, aki kóstolta.

mak_g12.jpg

A kiindulási pont két jó nagy kifli, igazi kispékségi kézműves darabok, nem a felfújt ipari változat. 

mak_g1.jpg

 Itt látható a többi hozzávaló: 3 tojássárgája, a fehérje már habbá felverve kevés cukorral, 8 dl tej, 10 deka darált mák, ugyanennyi porcukor, vanilia-kivonat, kristálycukor, citrom.

mak_g2.jpg

 Az egyedüli figyelmet igénylő művelet következik. A tojássárgát habosra kevertem egy kis cukorral és néhány evőkanál tejjel, meg a vanilia-kivonattal /természetesen vaniliarúd is használható/. A tejet feltettem főni, majd pár kanállal kivettem a meleg tejből és elegyítettem a tojássárgás keverékkel. Ezután az egészet visszaöntöttem a tejeslábasba és állandóan kavargatva óvatosan felforraltam.

mak_g3.jpg

 A darált mákot összekevertem a porcukorral és egy citrom héját reszeltem bele.

mak_g4.jpg

 A kifliket felkarikáztam cirka egy centi vastagra. Egy kivajazott jénai tálba leraktam egy sor kiflit, jól megöntöztem a sűrűbbé vált tojásos-tejes keverékkel.

mak_g5.jpg

Megszórtam bőkezűen a cukros mákkal, majd egy kis arany mazsolával. 

mak_g6.jpg

A rétegzést így folytattam, amíg tartott a kifliből (kb. 4 réteg lett). A tetejére rákanalaztam a felvert tojáshabot és már mehetett is a tál a 160 fokra előmelegített sütőbe. 

mak_g8.jpg

 Negyedóra - húsz perc elég ahhoz, hogy szép pasztellszínt kapjon a tojáshab.

mak_g9.jpg

A kikapcsolt sütőben tartottam a tálalásig. Nekem langyosan ízlik a legjobban, de hidegen is nagyon finom. 

mak_g10.jpg

 Könnyű és csodás ízű desszert. A citromos illatú mák a mazsolával harmonikusan illeszkedik a selymes vaniliás kémmel átitatott karikákhoz, rajta a kívül ropogós, belül puha habbal. Érdemes kipróbálni ilyen módon is a mákos gubát.

mak_g11.jpg

 

Hozzávalók 5-6 személyre:

két óriás kifli, 10 dkg darált mák, 10 dkg porcukor, 1 citrom héja reszelve, néhány dkg mazsola.

A krémhez:

3 tojás sárgája, két evőkanál kristálycukor, egy teáskanál vanilia-kivonat (vagy 1 rúd vanilia), 8 dl tej.

A habhoz:

3 tojás fehérje, 1 evőkanál kristálycukor.

Sült csirke mangalicazsírral

Mitzi von Küche

Egy lusta vasárnap délelőtt, amikor az embernek nincs kedve kimozdulni sem, de valami jót azért kéne főzni - egy ilyen napon készült ez a sült csirke. De mit kellene ezen megírni, hiszen ismeri minden háziasszony és -ember, ha veszi a fáradságot, hogy maga süsse a csirkét és nem a grillcsirkesütőtől hozza? Talán mégis van értelme egyszerű dolgokról is írni ebben a már hatodik éve működő gasztroblogban...

csi4.jpg

Adott egy másfél kilós csirke, nem kicsi, de sütéshez jobb ez a méret, így nem szárad ki. Alaposan megmostam kívül és belül, a faroktő alatti részt és a szárnyak hegyes részét, valamint a combok mentén lévő zsírt eltávolítottam. A belsejét megsóztam, borsoztam, egy felszeletelt citromot és 4-5 gerezd fokhagymát tettem bele.

csi1.jpg

 A csirke külsjét is jól megsóztam, borsoztam, és a rokonoktól kapott finom illatú mangalicazsírral jól megkentem alul - felül.

csi2.jpg

Az alufóliával bélelt tepsi közepére helyeztem a csirkét, egy kis paprikával is megszórtam még, majd körberaktam felszeletelt nyers krumplival, a tetejére rozmaringlevelek kerültek, végül a krumplira is tettem a mangalicazsírból.

csi3.jpg

Előmelegített sütőben 180 fokon sült összesen 1 óra 20 percet. A sütés első félórája végén egy pohár vizet öntöttem alá, majd újabb félóra múlva megfordítottam a csirkét, hogy a másik oldala is színt kapjon. Végül az utolsó negyedórában visszafordítottam. Közben néhányszor, ha arra jártam, meglocsoltam a levével. Kikapcsolt sütőben még 10-15 percig pihentettem.

Külön tálba szedtem a krumplit, egy friss zöldsaláta is az asztalra került.

csi5.jpg

csi6.jpg

 A csirke melle csodásan zaftos lett, egyáltalán nem száradt ki. A citrom és a fokhagyma belülről, a mangalicazsír kívülről járult hozzá a hús ízéhez. 

csi7.jpg

 A mangalicazsírban nagyon kellemes, harmonikus lett a csirke és a krumpli zamata. A maradék hidegen is isteni ízű volt - sokkal finomabb, mint az átlagos sült csirke.

csi8.jpg

Mákos-mandarinos trifle

Mitzi von Küche

 Mi a manó lehet az a trifle? Régi, hagyományos angol desszert, ami piskóta, krém és gyümölcs rétegzéséből áll. A trifle szó jelentése: csekélység, semmiség. Brit földön nagyon népszerű télen-nyáron, hétköznapi és ünnepi alkalmakra. A rétegezett desszertek több nép konyhájában megtalálhatók, gondoljunk csak a franciákra vagy az olaszokra - a tiramisu mindenkinek beugrik... Készítsünk hát el egy ilyen "csekélységet" ünnepi desszertnek, ezúttal téli változatban.

Itt láthatók a fő hozzávalók: mandarin, mascarpone, tejszín, piskóta, darált mák, tojás, cukor.

trifle1.jpg

 Először felvertem egy tojásfehérjét géppel és félretettem. Ezután egy kis doboznyi habtejszín felverése kövekezett, ezt is félreraktam. Végül a mascarponét kezdtem el keverni a tojássárgájával, a cukorral (érzés szerint édesítettem, kb. másfél evőkanállal), majd kb. 3-4 deka darált mák került a keverékbe. Ízesítettem egy kávéskanálnyi vaniliakivonattal. Utoljára egy csomag marcipánmasszából reszeltem pár dekát a krémhez (kissé puha volt, célszerűbb lett volna egy régebbi, keményebb csomag marcipánt használni...).

trifle2.jpg

 A mákos keverékbe rétegeztem óvatosan a felvert tejszínhabot, végül a felvert tojáshab következett, így igazán könnyed krémet kaptunk.

trifle3.jpg

Kifacsartam a mandarinok levét, egy kevés almalével hígítottam/édesítettem. Kisebb méretű olasz babapiskótát kaptam, amit a gyümölcslébe mártva gyorsan leraktam egy nagy tál aljára, hasonlóan a tiramisu készítési technikájához. 

trifle4.jpg

Egy réteg krém került a piskótára, majd néhány mandaringerezd (a konzerv itt jobban használható). 

trifle5.jpg

Piskóta - krém - mandarin sorrendben kerültek a további rétegek a tálba. 

trifle6.jpg

 A hűtőben várt egy éjszakát, hogy jól összeérjenek az ízek. Végül apró díszekkel ékítettem.

trifle7.jpg

Bár elsősorban az aprónépnek készült, de minden generációnak nagyon ízlett, így az angol desszert közkívánatra felkerült az étlapunkra. Számos módon lehet variálni a trifle-t: a mák elhagyható, helyette több marcipánnal készíthető vagy más gyümölcsökkel, némi likőrrel is megbolondítható felnőttek részére - téli és nyári változatban egyaránt nagy sikert arat.

Hozzávalók: 

1 csomag babapiskóta /vagy más kekszféle/

4 friss mandarin

kevés almalé

1 doboz mascarpone /250 g/

1 doboz habtejszín /200 grammos/

1 tojás

4 dkg darált mák

1/2 csomag marcipánmassza

1 1/2 kanál cukor

vaniliakivonat

1 kis doboz konzerv mandarin

 

Karaj öntöttvas edényben sütve burgonya gratin-nel

Mitzi von Küche

Az öntöttvas edény előnyeiről már sokat írtunk a Lepcsánkparty blogon, szinte napi használatban van nálunk. Az időzített sütés előnyeit kiaknázva minimális erőfeszítéssel remek ebédet kerekíthetünk.

Egy kiló 30 dekás rövidkarajt besóztam, borsoztam, belefektettem az öntöttvas lábosba és körberaktam közepes vastagságúra szeletelt sárgarépa- és petrezselyemdarabokkal. Némi vizet aláöntve beraktam a 180 fokos sütőbe, másfél órás sütésre, időzítéssel.

kar_kru_1.jpg

Az unalmas tört krumpli-krumpliüré-rizsköret vonaltól elemelkedve a burgonya gratin mellett döntöttem. Feltettem 4-5 karikákra vágott krumplit sós vízben főzni  - időspórolásból, bár az autentikus recept nyers szeletelt krumplit ír elő, de nekem nagyon bevált ily módon készítve. A sajtmártás tejszínből bőkezűen adagolt vajdarabok, némi rokfort és frissen reszelt parmezán segítségével óvatosan összefőzve néhány perc alatt elkészült.

kar_kru_2.jpg

 A félig megfőtt krumplikarikákat egy tálba rétegeztem, felváltva a sajtmártással, amit vízzel kissé meghígítottam. A tetejére is parmezánt reszeltem. Mehetett ez a tál is a sütőbe, de csak negyven percre, az első félórában alufóliával lefedve.
kar_kru_3.jpg

 Így nézett ki a karaj a másfél óra leteltével: látszik, hogy a zöldségek szépen megpirultak és a hús vajpuha lett.

kar_kru_4.jpg

 Tányérképet nem tudtam készíteni, csak néhány maradék hússzeletet fotóztam.

kar_kru_6.jpg

A remek burgonya gratin nagyon illett hozzá. A rokfort és a parmezán csodát művelt a krumplival. Egyszerű, mindennapi alapanyagokból kevés munkával finom újdonságot sikerült készíteni.

kar_kru_5.jpg
 

 

Wellington bélszín

Mitzi von Küche

Igazi nagy ünnepekhez illő nagy étel. A vajas leveles tésztában egyben sütött bélszín gombapéppel bélelve olyan ízharmóniát hoz létre, hogy ha csak rágondolok, csorog a nyálam.

A gombapéphez barna csiperkét vettem.

well1.jpg

 Robotgépben aprítottam, pulse üzemmódban, szakaszosan, hogy ne eresszen levet. Pici olajon pirítottam, sóval, borssal, őrölt kakukkfűvel és rozmaringgal ízesítve. A cél az, hogy a gombapép (szakszóval: duxelle) minél kevesebb nedvességet tartalmazzon. A sütés előtti napon is elkészíthető, hűtőben tárolható.

uj_well_1.jpg

 A jó kétkilós megtisztított bélszín végeit levágtam, hogy egyenletes vastagságú darabot kapjak és két-három napig pácoltam. Az én bevált pácom borsot, angol mustárt, babérlevelet és olajat tartalmaz. Fóliával lefedve raktam a hűtőbe és néhányszor megfordítottam.

uj_well_2.jpg

 Elérkezett a sütés ideje. Először is a bélszín minden oldalát megkapattam olajon, majd hűlni hagytam.

uj_well_3.jpg

 Amikor kihűlt, befedtem a gombapéppel és folpackba tekerve a hűtőbe tettem néhány órára.

uj_well_4.jpg

 Kitekertem egy vajas leveles tésztalapot, a közepére helyeztem a gombás húst és óvatosan felcsavartam. Sok helyen látni, hogy sonkaszeleteket is raknak rá, de az eredeti recept nem tartalmazza és szerintem a sonka megzavarná a bélszín, a gomba és a tészta ízharmóniáját.

uj_well_6.jpg

 Fontos, hogy jól befedje minden oldalát a tészta, amit felvert egész tojással megkenünk, a tetejét díszítjük.

uj_well_7.jpg

 180-190 fokra előmelegített sütőben sütjük. Ez a derekas, két kilón felüli darab 35 percet töltött a sütőben, így lett félangolos.

uj_well_8.jpg

 Sütés után legalább félóráig pihentetni kell a Wellingtont, utána óvatosan felvágni. /Sehol sem találtam az elektromos késemet, így ezúttal nem lett tökéletes a felvágás.../

uj_well_9_1.jpg

 Körítésül majonézes kelbimbót és vajban megforgatott kukoricát tálaltam - hírmondó sem maradt a Wellington-bélszínből...

uj_well_10.jpg

Kellemes karácsonyt kívánunk a Lepcsánkparty olvasóinak!

süti beállítások módosítása