Amióta áruházláncaink elkényeztetnek bennünket különböző nemzetiségű, fajtájú és érettségű marhasteakekkel, könnyű a dolga annak, aki szereti a steaket. Íme, guszta hétvégi ebédünk.

És a pompás hozzávalók: egy gyönyörű nagy nyári vargánya a piacról,
 

és két szelet ír ribeye steak. Az ebéd elkészítése valóban csak rövid időbe telik: a végeredmény, a nemes gomba és az ízes hús kombinációja csodafinom.

Kezdjük a vargányával: a megtisztított, nagyobb darabokra szeletelt gombát vajon megpirítjuk, kis só, bors és rozmaringlevélkék hozzáadásával. Ha már megpuhult, hozzáadunk egy kis tejszínt, picit még forraljuk, végül egy kiadós adag apróra vágott zöldpetrezselyemmel szórjuk meg.

Következik a besózott, borsozott hússzeletek sütése. Az előmelegített öntöttvas serpenyőbe helyezem az olajjal mindkét oldalukon megkent steakeket és két percig egyik, majd újabb két percig a másik oldalukon sütöm őket. (Ezek a steakek, bár 250 grammosak, de nem voltak túl vastagok, így ennyi idő bőven elegendő volt.)

A hússzeleteket lefedve pár percig pihentetem, addig megsütöm a hasábokra szeletelt krumplit.

Valóban fejedelmi ízkombináció a végeredmény. 

Madrid igazi világváros, felfedezéséhez jónéhány nap szükséges. Most csak egy rövidke vizit erejéig látogattuk meg. Gondolnátok, hogy egy nagyáruház legfelső emeletéről lehet a legjobb fotót készíteni a Gran Viáról? Ilyen csodás kilátás nyílik innen Madrid grandiózus palotákkal szegélyezett főutcájára. Az ikonikus Schweppes toronyház ma már luxusszálloda.

 A Plaza Mayor a klasszikus spanyol főtér mintapéldája: dekoratív épületekkel határolt nagy négyszögletű tér, a madridi régióra jellemző karcsú tornyokkal, csak gyalogos forgalommal. Szinte mindegyik spanyol nagyvárosban van egy hasonló Plaza Mayor, de a madridi a legharmonikusabb.

A régi városháza épületén szintén megfigyelhetők a madridi stílusú tornyocskák.

Mivel látogatásunkkor tartósan 38 fok volt a hőmérséklet, érthető, hogy viszonylag keveset mozogtunk szabadtéren. A madridiak az utcák két oldala között magasan kifeszített vitorlákkal védekeznek a tűző napsugarak ellen.

Azt gondolnánk, estefelé enyhül a levegő, de mégsem, a kövek sugározzák magukból a forróságot. A teraszokon - ahol késő estig imádnak ücsörögni a madridiak - vízpermettel próbálják hűteni a levegőt.

Bizony, nincs jó idő a sonkaüzletekre: a hosszú kánikula miatt némileg csöpögésnek induló serranoi sonkák alá gondosan kis kúpocskák vannak illesztve, hogy felfogják a zsírcseppeket.

A madridiak egyik kedvence a bacalau, ami szárított - sózott tőkehal. Ősi tartósítási módszer ez a spanyoloknál és a portugáloknál, külön kis üzletekben árulják a halakat nagy táblákban. Használat előtt sokáig beáztatják, majd rafinált ételeket készítenek belőle, a legenda szerint többszázféle módon el tudják készíteni. A látvány alapján nem is gondolnánk, hogy ez az étel szárított halból készült.

Az empanadas (töltött lepényke) szintén népszerű, napközben bekapnak pár darabot az ízesített darált hússal, hallal, sonkával-sajttal vagy zöldségekkel töltött omlós tészta-falatkákból.

Végezetül egy kép a kuriózumnak számító ferde felhőkarcolókról, Madrid modern negyedéből.

Csak egy kis kóstolót tudtam most nyújtani a spanyol főváros érdekességeiből - folytatása következik majd kellemesebb időben...

 Nagy gombakedvelő vagyok - ezúttal a szép rókagombának nem tudtam ellenállni a piacon. Olyan gyönyörű, harsogóan sárga és az alakja is különleges. Drágának drága, de nem kell belőle sok (ez 30 deka volt), és az íze valami csodás, mindent feldob.

A legjobb dolog, amit a rókagombából el tudok képzelni - és el is szoktam készíteni, a tejszínes rókagomba.

Kevés jó minőségű étolajon egy nagy csemege hagymafej felét megdinsztelem, mellédobok egy gerezd fokhagymát, majd már hozzá is adom a megtisztított gombát. Egészben hagytam őket, hogy csodás alakjuk érvényesüljön. Megsózom, apróra vágott friss rozmaringgal megszórom (ezt minden gomba mellé rakok, nagyon jó párosítás) és lefedve párolom kb. 10 percig. 

Amikor a gomba már puhább, mehet hozzá a tejszín, ízlés szerinti mennyiségben és ekkor adom hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Összeforralom néhány percig - és már kész is.

Lazac mellé készítettem a tejszínes rókagombát, de egy kis spagettit is főztem friss tésztából. 

Evés közben rájöttem, hogy mennyivel jobb összekeverni a spagettit a jó mártásos rókagombával, emígyen:

Úgyhogy a poszt címe az is lehetne, hogy tejszínes rókagombás spagetti... Mert így lett igazán csodásan finom.

Minden padlizsánételek fejedelme a rakott padlizsán, pedig sokfélét kóstoltam már. Családi receptünk orosz nagymamámtól származik - ünnep volt, ha készítette: az illatát már messziről éreztük...

Érdekes módon ez a recept egyáltalán nem ismert hazánkban, így most valódi titkot árulok el. Hús nélküli, nem moussaka, nem pármai - ez egy teljesen eredeti recept, amit a családunk több mint száz éve készít és mindenki imádja.

Lássuk a hozzávalókat képekben: 2 kg padlizsán,

1 kg sárgarépa, 70 dkg petrezselyemgyökér (lehetőleg jó vastag szálak), 

1 kg gyönyörű szabadföldi paradicsom.

Semmi egyéb nem kell hozzá (pici són és az étolajon kívül), hogy egy csodálatos húsmentes nyári egytálételt varázsoljunk.

A megmosott, hosszában felszeletelt padlizsánt sütőpapírral bélelt tepsibe helyezve, olajjal meg-megspriccelve 180 fokon sütjük kb. 25 - 30 percig. (Lehet serpenyőben is sütni, de akkor sokkal több olajat felszív.)

A megtisztított, felkarikázott gyökérzöldségeket kevés olajon megpirítjuk, majd papírtörlőre szedjük. Ez az egyedüli időigényesebb művelet (fritőzben pillanatok alatt kész lenne). 

Már csak az összerakás és a sütés van hátra. Jó nagy és mély jénai tál aljára rakunk egy sor sült padlizsánt, besózzuk, erre egy réteg pirított répát és petrezselyemgyökeret kanalazunk, 

majd a nyers paradicsomkarikák következnek, ezt is besózzuk. Ezt a sorrendet ismételgetjük, amíg tart az anyagokból, a tetejére szép paradicsomkarikák kerülnek. 

A sütőnk már elő van melegítve, így lefedve behelyezzük a tálat 180 fokra és egy óra hosszáig sütjük, majd a fedőt levéve még kb. 20 percig. Az ízek így érnek tökéletesen össze.

Nagyon jól melegíthető: általában dupla adagot készítek, mert az első tál azonnal elfogy, így másnap is élvezhetjük ezt a finomságot.

Fontos, hogy semmiféle fűszerezés nem szükséges a rakott padlizsánhoz: a remek ízhatást a pirított zöldségek együttese adja. Ezért a legjobb nyár végén, kora ősszel készíteni, mert ilyenkor a legfinomabbak a zöldségek. Augusztus végi garden partyjaink kedvence. Itt grillezett tarja mellett látható, de egyedül is megállja a helyét.

Eldugott helyen, az észak-spanyol Galicia tartomány legnyugatibb csücskében fekszik A Coruña városa. Ez egy másik világ, mint az ismertebb El Caminos úticél, Sanitago de Compostela, ami mintegy 100 km-re esik innen. Már az elhelyezkedése is különleges: óvárosi része olyan, mint a fej és a nyakkal kapcsolódik a szárazföldhöz. A "fej" nyugati része az Atlanti óceán oldalán káprázatos homokos öblökkel,

míg a nyaknál pár utcán keresztül menve már a keleti részen vagyunk, a kikötőnél és a tágas parti sétánynál. Az üvegezett balkonok A Coruña jellegzetességei - az időjárás, főleg télen, elég mostoha tud itt lenni.

A hatalmas főtér a városházával és a Maria Pita szoborral (a lokál hősnő), kávézókkal, sörözőkkel, éttermekkel van szegélyezve.

Az időjárás errefelé gyakorta hűvös és esős (amint azt régebben tapasztaltuk), ám mostani látogatásunkkor végig ragyogó napsütés és 22-24 fokos hőmérséklet kísérte egyhetes itt-tartózkodásunkat. Megszomjaznánk séta közben? Egy pohár finom helyi Estrella Galicia sörhöz máris kapunk egy tapast - ezúttal a finom tortilla de patatas-t (jellegzetes spanyol krumplis tojáslepény).

A város fő nevezetessége a Herkules-torony, a római időkből származó és ma is működő világítótorony.

 Mellette a szélrózsa mutatja az irányokat - ez már az Atlanti óceán, vad partjaival.

 A Coruña eldugott utcáin bóklászva ilyen terekre bukkanunk:

Emlékeztem régről egy bájos apró templomocskára, nagy öröm volt újra megtalálni.

A városban egész utcák vannak tele jobbnál jobb kisebb-nagyobb éttermekkel. A Coruña tipikus étele a polip: a pulpo a feira, illetve a pulpo gallego országszerte híres, ám itt a legfinomabb. A pulpeirákban nagy rézüstökben főzik a polipot és felkockázva, fatálon, sózva-paprikázva tálalják a fehér húsú finomságot előételként.

Egy másik előétel: egy lábaska finom óriási kagyló, a legjobb minőségű ezen a tájékon kapható.

És a főétel, az ördöghal /rape/ ritka finomság, szálka nélküli porcos hal, rákkal tálalva.

Külföldi turisták elég ritkák errefelé, talán csak a yachtkikötőbe érkező angolok ismerik - a spanyolok annál jobban, szívesen nyaralnak Galicia e gyönyörű városában a rekkenő madridi vagy déli nyári forróságból menekülve, felfrissülve egy pohár jégbehűtött kiváló Albariño fehérbor mellett.

 Néha elcsábulok és veszek pár szelet steaket különleges alkalmakra: most két szép szelet argentin hátszínt kaptam, szépen szólóban csomagolva. A 28 napig érlelt húsok jó puhának tűntek, ők lettek kétszemélyes ebédünk főszereplői.

Az ebéd hozzávalói a húson kívül 30 dkg apró csiperkegomba és négy szelet hízott libamáj.
 

A libamájszeletek kisütésével kezdtem, közben kevés olajon sütöttem-pároltam a megtisztított gombát pici sóval és apróra vágott friss rozmaringlevélkékkel.

A hússzeleteket sütés előtt besóztam, borsoztam, pici olajjal megkentem, majd újonnan beszerzett öntöttvas serpenyőmbe kerültek, amit kellően felhevítettem. Két perc kellett a hússzelet egyik oldalának és két perc a másik oldalnak, szigorúan ott állva és az órát nézve - a steakkel nem lehet viccelni.

 Sütés után egy tálba szedve, lefedve pihentettem néhány percig a hússzeleteket, amíg megsütöttem egy kis hasábokra vágott krumplit.

Felvágva látszik a hátszín csodás nedvdús belseje.

A hús kísérője még egy remek hagymás paradicsomsaláta is. A felkarikázott csemegehagymát besózva egy tálba raktam, rá a húsos szabadföldi paradicsomkarikák kerültek. Összekevertem és az egészet meglocsoltam balzsamecettel, egy löttyintésnyi extra virgin olivaolajjal, pici cukorral, majd egy kevés vízzel felöntöttem, végül kis borsot tekertem rá. Lefedve félórát állt a paradicsomsaláta a hűtőben - így értek össze jól az ízek.

Jóízűen megettük az ebédet, a végén jutott eszembe, hogy elfelejtettem a steakek tetejére tálalni a libamájszeleteket - így az lett a rendhagyó utóétel.

Ha kagylót eszünk, a tenger ízét érezzük. Aki járt már tengerparton, remélhetően kóstolta és kedveli, de akik még nem, könnyen kipróbálhatják. Itthon is kapható friss kagyló, ami klasszisokkal finomabb a konzervnél vagy a fagyasztottnál. Mediterrán környezetben érezhetjük magunkat percek alatt...

A moules mariniére a legnépszerűbb és nagyon könnyen elkészíthető változat. A franciák egész fazékkal adnak egy főre, csak győzzük megenni. 

Friss hálós kékkagylót lehet kapni több áruházban is, egy zacskóban egy kiló kagyló van. Alaposan meg kell mosni, a kis fiókkagylókat lekaparni, ha szálak vannak a kagylón, leszedni és a nyitottakat kidobni - ennyi az egész előkészület. 

A tengerész kagyló további hozzávalói: vaj, hagyma, fokhagyma, babérlevél, zöldpetrezselyem, fehérbor. 

A fazékba tett vajon párolni kezdjük a felkockázott hagymát és fokhagymát, majd hozzáöntünk 1 - 1,5 dl fehérbort. Semmi további folyadékra nem lesz szükség.

Amikor már pezseg, hozzáadjuk a kagylót, majd a zöldpetrezselymet. Lefedjük, ugyanis a kagylónak a gőzben kell párolódni legfeljebb 5 percig. Közben kiereszti a finom tengervizes levet, ami a többi hozzávalóval ellenállhatatlan illatú és ízű szószt alkot - friss bagettel vagy pirítóssal ki lehet mártogatni a kagylók nyitogatása közben. Ne felejtsük el kihalászni a szószból a néhány, héjából kiszökött kagylócskát.

Normandiában sokszor fehérbor helyett ciderrel vagy calvadossal készül a tengerész kagyló - szó szerint mámorító az illata.

Hozzávalók 2 - 3 főre:

1 kg friss hálós kék- vagy feketekagyló

1 fej hagyma /a hosszúkás salotta a legjobb/

2 -3 gerezd fokhagyma

1,5 dl fehérbor

petrezselyemzöld, babérlevél

Galicia tartomány Északnyugat-Spanyolországban, "a bal felső csücsökben" terül el és sokban különbözik az általunk ismert spanyol sztereotípiáktól. A kelták népesítették be egykor, majd római uralom alá került, de a mórok nem jutottak el idáig. A kelta /gael/ múlt emlékei ma is megfigyelhetők a galiciai zenében és a díszítő motívumokon.

A galiciai tengerpart vad és sziklás, jópár hajó futott itt zátonyra, ezért a sok világítótorony.

 Mindenfelé szegélyezik utunkat ezek a jellegzetes galíciai horeo-k, azaz gabonatárolók.

Eljutottunk Finisterre-be, ami szó szerint a világ vége - az El Camino befejező pontja. Amikor jónéhány éve itt jártunk, a világítótorony teljesen ködbe burkolózott és semmit sem láttunk - igazi világvégei hangulatú volt, most viszont verőfény fogadott minket.

 Az El Camino befejezéseként a Jakab-kagylót viselő vándorok itt égetik el bakancsukat a világ végénél.

Galiciai jellegzetesség a rias - azaz a szárazfölbe benyúló tengeröblök, az északi fjordokhoz hasonló képződmények. Ezek és az erős árapály-jelenség miatt ebben a tartományban a legfinomabbak a tenger gyümölcsei.

 Közülük a zamburiñas az egyik kedvencem: kisebb méretű fésűkagylók finom szószban, sütőben gratinírozva, hozzá friss albariño fehérbor - remek párosítás.

 A tarisznyarák is különleges, még inkább a percebes /kacsakagyló/, ami igazán bizarr formájú. A percebes ritka és drága csemege, még nem volt alkalmam megkóstolni: ez az egyik dolog, ami miatt vissza kell térni a gallegok közé...

Végre itt van a hazai szabadföldi padlizsán szezonja, ebből lehet igazán jóízű padlizsános ételeket készíteni. Például Pasta alla Norma-t, azaz szicíliai padlizsános-paradicsomos tésztát.

Nino Martoglio cataniai író és színházigazgató adta a tészta nevét. Amikor először kóstolta, felkiáltott: "È una Norma!" Mesterműnek érezte, amit csak a szintén cataniai Vincenzo Bellini csodás operájához, a Normához tudott hasonlítani. A név fennmaradt, a Pasta alla Norma variációk száma azóta egyre növekszik.

A hozzávalók:

Két duci padlizsán szárát levágtam, felkockáztam, kevéske apróra vágott hagyma és két gerezd fokhagyma olivaolajon való megfuttatása után bedobtam a serpenyőbe és lefedve félpuhára sütöttem-pároltam.

Hozzáadtam egy doboz egész hámozott paradicsom-konzervet, sóztam, borsoztam, friss oregánóval jól megszórva enyhe tűzön rotyogtattam, amíg összeértek az ízek.

Időközben kifőztem a tésztát, most valódi olasz maccheroni al ferretto-t kaptam, ez a szicíliai kötőtű-tészta: rövid, sodrott szálú száraztészta, amely jól felveszi a mártást - de természetesen bármelyik jó minőségű tészta használható. A tésztát összekevertem a padlizsános paradicsommártással, a tetejére bivalymozzarellát karikáztam és jól megszórtam frissen apróra vágott bazsalikomlevelekkel.

180 fokra előmelegített sütőben 20 percig összesütöttem. Igazi olasz, finom, húsmentes nyári ebéd.

Valami olaszos ízre vágytunk a júliusi őszben. Minden hozzávaló adott volt a konyhában, ezért döntöttem a vadász módra készült csirke mellett. Az én csirke cacciatorém /vagy cacciatorám - a pontos név vita tárgya/ most csirkemellből készült. Számos helyen megtalálható ez a népszerű, toszkán eredetű ételrecept, jónéhányat szemlézve komponáltam meg a magam olaszos vadász-csirkéjét.

Olaszos ételekhez jó, ha van otthon:

Először is a paradicsomos szószt, azaz a sugót készítettem el, mert ennek kell egy kis idő. Felkockázott fehér sós szalonnával indítottam, erre egy fej felaprított hagyma került és egy szál új sárgarépa reszelve. Kicsit összepirítottam,

majd ráöntöttem egy doboz passatát, azaz olasz paradicsompürét és kb.15 dkg rusztikusra vágott barna csiperkegombát.

Ízesítettem csipet sóval, kevés cukorral, két gerezd préselt fokhagymával, apróra vágott friss rozmaringgal és morzsolt oregánóval, meg egy babérlevéllel. Lassú tűzön rotyogott félórácskát.

Eközben a fél csirkemelleket besóztam-borsoztam, fokhagymát préseltem rájuk, még egy kis fűszerkeveréket is kaptak és olajon megpirítottam minden oldalukat. Betettem a darabokat egy tűzálló edénybe

és a paradicsomos szósszal nyakon öntöttem. Kaptak néhány karikára vágott friss paradicsomot is és egy jó adag frissen reszelt pecorino sajtot (most ez a juhtejből készült olasz keménysajt volt itthon, de a parmezán is tökéletes). Lehetett volna még egy kis könnyed vörösborral is felturbózni, de elfelejtkeztem róla - nem baj, majd az ebédhez.

Időközben előmelegítettem a sütőt 180 fokra légkeveréssel és lefedve beletettem az öntöttvas lábast. Háromnegyed órát töltött a sütőben, a fedőt 25 perc után levéve.

A spagettit megfőztem - most nagyon hosszú, durumlisztből készült fajta volt itthon. A paradicsomos csirkére még rápirítottam pár percet a grillen, megszórtam frissen felaprított bazsalikomlevelekkel  - és már kész is lett az illatozó cacciatore csirke. Az öntöttvas edényben a csirkemell omlósan puha, nem száradt ki, remekül összeértek az ízek.

Hozzávalók: 6 fél csirkemell

                    2 gerezd fokhagyma

                    só, bors, fűszerkeverék

                    5 g parmezán/pecorino sajt frissen reszelve

A szószhoz:   1 doboz olasz paradicsompüré /passata/ - 500 g

                      5 dkg fehér sós szalonna

                      1 közepesen nagy új sárgarépa

                      15 dkg csiperkegomba /lehetőleg barna/

                       2 paradicsom

                       1 közepes fej vöröshagyma

                       2 gerezd fokhagyma

                      1/2 kávéskanál só

                      1/2 evőkanál cukor

                      fűszerek: rozmaring, oregánó, babérlevél, bazsalikom