A hal, ami kézenfekvő, amit a gyakorlatlanabbak is el tudnak készíteni. A hal, ami mindig elérhető... épp ezért sokszor már unalmas is.

Lássunk akkor egy olyan lazac-változatot, ami jól variálható és nem a megszokott módon készül.

Jó, jó, tudom, a lazac tömegtermelt, nem norvég vagy a kanadai vizekből való vadlazac, de minimális anyagismerettel látja az ember, ha friss a hal, a széle nem zsíros, a húsa fényes és nem matt, üde lazacszínű (meg is szagolhatjuk) – és akkor jöhet!

           Egy szép filét kettévágtam, áttapogattam rejtett nagy szálkák után. Ezek persze mindig rejtőznek benne, de ügyes csipeszem van. Enyhén sóztam és citromlével meghintettem. Megtisztítottam egy marék apró krumplit, néhány szál vékonyabb sárgarépát és egy csomag zöldspárgát.(Szezonon kívül is rejtőzik a hűtőmben pár csomag zöld- és fehérspárga. Milyen jó érzés a télen belőlük főzögetni!)

Kiterítettem egy jó nagy darab sütőpapírt, a közepére tettem egy fél kanál vajat, erre került a lazacfilé. Kétoldalt sorakoztak a nyers krumpik és sárgarépák, valamint a zöldspárga-szálak. A tetejére pici színes borsot tekertem és megsóztam. Rákerült még egy adag zöldfűszeres fűszervaj és egy ág kapor. (Ez is van a fagyasztómban.)

A sütőpapírból csomagocskát hajtogattam és tűzőgéppel összetűztem, hogy teljesen zárt legyen, de legyen hely a keletkező gőznek. Minden adagot külön-külön összeállítottam, becsomagoltam (így lehetőség nyílik egyéni ízlések figyelembevételére is) és egy nagyobb tepsibe tettem.

Az étel francia neve: salmon en papillote, azaz lazac pergamenpapírban. Manapság a sütőpapír a legalkalmasabb az egy adagnyi halcsomag beburkolására - érdekes módon az alufóliában nem annyira finom (és kétségeim vannak a magas hő plusz alumínium kontra egészség ügyében is).

            180 fokon sütöttem kb. 1 óra hosszat, mivel kiadós méretűek voltak a halfilék és a zöldségek megpuhulásához is ennyi idő szükséges.

A végeredmény vajpuha, omlós lazac, a zöldségektől extra zamattal. A halsütés mindig lutri, vastag szeletnél előfordulhat, hogy nyers marad a közepe, vagy túl van sütve és kiszárad – ezzel az elkészítési móddal viszont mindezek a hibák kiküszöbölhetők. A hal és a zöldségek együtt párolása új, kölcsönös ízharmóniákat hoz létre.

                       A következő lazac-borítékolás friss zöldspárgával, rozmaringgal:

Annyira ízlett a borítékolt lazac, hogy a következő alkalommal megcsináltam ugyanilyen módon borítékolva a tengeri süllőt is.

Hozzávalók: 20 dekás lazacfilé személyenként

                     4 szál sárgarépa

                   1 csomag zöldspárga (idényben - ha nincs, lehet gomba helyette)

                   60 dkg apró szemű burgonya

                   1 kocka fűszervaj 

                   1 ág kapor

                   só, bors, citromlé

Karácsonykor elteltünk a sokféle süteménnyel, de néhány nap múlva megint jött az ihlet: süteményt akarok! Be kell valljam, jobban főzök, mint ahogy sütök, az életben neki nem fognék egy igazi habos-babos édesség elkészítésének, mert nincs hozzá türelmem, sem elég rutinom.  Talán nem is az én világom a vajkrémes, meg a tejszínhabbal dúsított pudingos sütiké, ha cukrászdában eszem is, hamarabb kérek egy sajtrolót, mint egy női szeszélyt. (különben is: szeszélyesnek pont elég vagyok én).

A panettone receptjére véletlenül akadtam, a kelttészták között böngészve. Átfutottam a receptet, olyan nekemvalónak is tűnt, és azt is megállapítottam, hogy míg a tészta kel, lesz időm minden egyéb másra is. Úgyhogy oké, essünk neki! 

2 nagy bögrényi lisztet elkevertem egy fél kávéskanálnyi sóval és három púpos evőkanálnyi kakaóporral, közben másfél deci vízhez adtam két kanálnyi cukrot és kb. két deka élesztőt, és amikor az élesztő rendesen elkeveredett a vízben, hozzáadtam a száraz keverékhez. Letakartam és félreraktam pihenni. Negyedóra múlva kevés puha vajjal átgyúrtam, jól megdagasztottam és egy órácskára megint félreraktam, a meleg konvektor tetejére. A következő körben három marék csokis müzlit beledolgoztam, átgyúrtam és újból félretoltam, közben begyújtottam a sütőt, jól előmelegítettem és az időközben a sütőtálba belenyomogatott tésztát, miután még a formában is hagytam kicsit kelni, 200 fokon sütöttem jó negyedóráig.  Kissé lentebb vettem a hőfokot és még hagytam sülni a panettonét amíg szemre-tűpróbára (hű, ez elég furcsán hangzik!) egyaránt jónak nem tűnt. Egy rácsra borítottam hűlni, lekapkodtam róla a sütőpapírt, aztán felkockázva első felindulásunkban baracklekvárral kezdtük enni, és közben a barátnőm majdnem meggyőzött arról, hogy ez így tökéletes. Igaz, már ekkor felmerült valami krémről szóló ötlet, de túlságosan el voltunk foglalva a gyerekekkel, a trécseléssel, túl sok édesség volt már az asztalon, közben a férjeink a tévét buzerálták,  egyszerre 4 távirányítóval, szóval sok volt az inger.

Aztán, amikor csend lett a lakásban, mosogatás közben megvilágosodtam: mascarponét, porcukrot, citrom reszelt héját, citrom levét és tejszínt habosra kevertem és azzal falatoztuk a kívül jó tartású, belül kalács-szerűen  foszlós sütit. 

És akkor a homlokomra csaptam, mint a nyolcvanas évek reklámjában a boltba küldött férj: a gránátalma!

Ekkor találtam meg a tökéletes ízkombinációt, amivel bármilyen Giovannit simán levennék a lábáról a panettonémmal :)

A nagybetűs spanyol étel, ami mindenkinek elsőnek jut az eszébe a spanyol gasztronómiával kapcsolatban. A paella Valencia szülötte. Hogy miért, azt könnyen megmagyarázza a környező huertákon termő rizs és zöldségek,  a tengerpart és a hegyek közelsége - és már együtt is van a paella minden alapanyaga.

A paellát a spanyolok tradícionálisan hétvégén készítik vagy rendelik a vendéglőben: ünnepi ételnek tekintik. Vannak külön paellára szakosodott éttermek: ezek a Paelleriák, de egyébként is csakis a megfelelő edényben (igen: a paellera) frissen készített paellát tekintik valamirevalónak, semmiképpen sem tepsiben, nagy mennyiségben előre megfőzött, sokszor melegített, majd tányérra csapott rizses akármit - azzal csak a naivabb turistákat etetik...

Ha paellát akarunk enni Spanyolországban, jól fel kell mérnünk a lehetőségeket és olyan helyet kell választanunk, ahol rendeléskor közlik, legalább 45 percet kell várnunk, míg elkészül (és minimum két főre lehet rendelni). Kimondottan nagy grandezzával hozzák az asztalhoz, a többi vendég elismerő pillantása közepette - már ez is egy élmény. 

Sokszor és sok helyütt ettem és igyekeztem ellesni a paella-készítés fortélyait. Rájöttem, itthon is elkészíthető, meg is tettem már többször. Általában 7-8 főre szoktam csinálni, a Spanyolhonban beszerzett paellera-edényem elég nagy ehhez.

A paella lelke a rizs. A spanyol üzletek csinos jutazsákocskákban árulják a megfelelő rizsfajtákat (pl. Bomba). A nálunk kapható fajták közül én arborio rizset szoktam használni. A másik sarkalatos dolog a feltétek kérdése: a legnépszerűbb, ha hús- és tengeri mindenfélék vegyesen szerepelnek a paellában, de lehet így is és úgy is.

Először külön meg kell sütni a garnélarákokat - akkor igazán finom, ha nagyobbacska nyers vagy mélyhűtött anyagból dolgozunk (semmiképpen sem előfőzöttből), majd tegyük félre kis tálkában.

Kockázzuk fel a húst, ami eredetileg autentikusan nyúlhús, de egyre több helyen csirkemellet vagy sertéscomot használnak. Szeleteljünk fel egy édes, lehetőleg piros színű paprikát és egy kis zöldborsót is készítsünk elő.

Olivaolajon megdinsztelünk nagyobb átmérőjű lapos edényben (ha nincs paelleránk) egy fél fej lehetőleg édes hagymát, 3-4 gerezd fokhagymát, apróra vágott paradicsomot, majd belerakjuk a húskockákat és egy citrom levét Is belefacsarjuk. Lefedve, annyi vízzel, hogy ellepje, majdnem puhára fözzük. Ezután mehetnek bele a paprikacsíkok, kevéske zöldborsó és a fagyasztott tenger gyümölcsei keverék. Ekkor kell a paella lelkét hozzáadni: a valódi sáfrányt. Ezt a spanyoloknál porciózva árulják. Tapasztalataim szerint egyáltalán nem fukarkodnak vele, néhány helyen szinte narancsszínben pompázik tőle a paella.

Ezután kerül bele a rizs, kb. fél kilónyi (6-7 főre). Fel kell engedni kétszeres mennyiségü zöldség-, illetve készen kapható hal-alaplével, vagy egyszerűen forró vízzel, kissé meg is sózzuk. Erősebb lángon főzzük kb.10 percig. Ekkor még néha megkeverhetjük, majd mérsékeljük a tüzet és további 15-20 percig főzzük - ekkor már nem szabad megkeverni a paellát. Csak a legvégén kerülnek rá szépen elrendezve a garnélarákok és ha van, a héjas kagylók. Amikor elkészült, vagyis megpuhult a rizs, letakarjuk egy konyharuhával és néhány percig pihentetjük.

A tálaláskor félbevágott citromokat is rakunk a paellera-tálra és így kínáljuk.

A képen saját készítésű paella de marisco látható: hús nélkül, csak tengeri hozzávalókkal készült (ekkor még nem volt sáfrányom...)

Azért Valenciát említve pár képpel hadd mutassam be egyik kedvenc városomat, ahol februárban narancs érik az utakat szegélyező fákon és az emberek korzóznak esténként a gyönyörű utcákon. Érdemes meglátogatni és nem csak a paella miatt. (Sok szép dolog kimaradt, na majd máskor...)

A vásárlás temploma: a valenciai vásárcsarnok.

A Városháza esti kivilágításban

"La Ciudad de las Artes y las Ciencias" - a Művészetek és a Tudomány Városának egyik futurisztikus épületkomplexuma (az előtérben a pelikánok igaziak).

A márciusi Fallas ünnepek: népviseletbe öltözve óriási bábukat égetnek, napokig nagy durrogtatás, tűzijátékok...

A paella hozzávalói 6 személyre:  50 dkg rizs (lehetőleg arborio)

                                                      25 dkg kockázott csirkemell vagy sertéscomb (elhagyható, ha csak tengeri                            

                                                      hozzávalókból készül)

                                                     20 dkg garnélarák (a héj nélküli egyszerűbben fogyasztható)

                                                     1 doboz fagyasztott tenger gyümölcsei

                                                     1/2 fej hagyma

                                                      3-4 gerezd fokhagyma

                                                      2 paradicsom

                                                     1 evőkanál citromlé

                                                      1 fej édes paprika

                                                      5 dkg zöldborsó

                                                      só, bors, valódi sáfrány

Az egyik korábbi posztban megevett borjúraguhoz valók beszerzésekor vettem egy zacskó vöröslencsét is, hogy majd valamire jó lesz. Például levesnek. Mivel korábban annyi vöröslencsét főztem, mint szarvasgombás pacalt, így G betűs barátunkhoz fordultam segítségért, ki talált is nekem egy jónak tűnő megoldást, török vöröslencse-levest. Mivel az eredeti recept margarint és leveskockát is írt, egy kicsit változtattam rajta, remélem, a húsleveskocka elhagyásával nem sérült a törökös jelleg, ahogy a margarinról sem olvastam sehol, hogy a török konyha egyik talpköve lenne. Következzék a recept:

• Kb. 25 deka vöröslencse
• Kb. 10 deka bulgur
• Fél marék mazsola (lehet több is)
• Egy pohár tejföl, vagy tejszín
• Kis fej vöröshagyma
• Só
• Csípős paprika
• Kis doboz paradicsomkonzerv

Kevés vajon megfonnyasztottam a hagymát, megszórtam egy pici liszttel, ráborítottam a paradicsomkonzervet, felöntöttem egy kevés vízzel, hogy ne legyen nagyon sűrű. Olyan híg rántás állagú levesalap elérése a cél. Ha ez sikerült, illetve csomómentes lett, amit eddig alkottunk, akkor mehet bele a lencse. Ha egy kicsit megpirult, felöntöttem bőven vízzel, beletettem a bulgurt és a mazsolát. Sóztam, és ahogy felforrt, reszeltem bele bőségesen a Süllőcske-féle churutból, megszórtam egy kis csípős paprikával, kb. 10 perc fővés után ment bele a tejföl, azzal összerottyant, és kész is. Churut híján ízesíthető mentával, korianderrel, illetve akár bármilyen zöldfűszerrel is, ízlés szerint. Másnap, hidegen is nagyon jól esett, laktató, mégis könnyű nyári leves. Egy kis csirkét, esetleg bárányt belefőzve egy könnyű, laktató egytálétel lesz belőle.

A következő leves úgy született, hogy egy talán októberi, de lehet, hogy novemberi péntek délután telefonhívást kaptam, mely szerint estére szeretnék főzni valami friss, finom levest. A készletek és az elérhető beszerzési lehetőségek vizsgálata után született meg a vacsora:

• 1 csirkemell-filé
• 1-2 szál sárgarépa
• 30-40 deka gomba
• Kis fej hagyma
• Só, bors
• Petrezselyem
• Tejföl (elhagyható)

A felkockázott csirkemellet, a felkarikázott répát, valamint a felaprított gombát rádobom a pici zsíron megdinsztelt hagymára. Az összetevők szépen megpirulnak kicsit, illetve levet engednek idővel. Ha ez sikerült nekik, felöntöttem vízzel, majd fűszereztem só, bors. Ha csak nem volt nagyon vén a tyúk, 15-20 perc fővés elég, a vége felé bőven raktam bele petrezselymet. Be lehet egy pohár tejföllel+pici liszttel is habarni, ízlés szerint. Mikor először főztem ezt a levest, nem kaptam már gombát, így nokedlit szaggattam bele. A petrezselyem kaporral is helyettesíthető, ahogy kb. további számtalan módon variálható még az ízesítés. Részemről maradtam az eredeti, fapados változatnál, amilyen egyszerű, olyan finom összeállítás lett.

Update (Mitzi von Küche)

A 2. számú levest elkészítettem, íme, az eredmény. Csak annyi a változtatás HurriKán eredeti receptjéhez képest, hogy gomba helyett petrezselyemgyökér került bele felkockázva (meg titkos hozzávalóként egy csirkeaprólék...). Jóízű, könnyű leves lett a végeredény. A tejföl nem hiányzik belőle!

Kedves bloggertársam, aki kis túlzással lazacot reggelizik, kagylót ebédel és rákot vacsorázik, meghökkentett, amikor azt mondta, még sosem csinált sárgaborsó főzeléket. Nos, ezúttal Mitzi von Küche kedvéért megírom a férjem egyik kedvenc ételét, ami olyan egyszerű és mondhatni igénytelen étel, hogy nem is  tudom, el lehet-e rontani. Mondjuk igen, de ahhoz legalább olyan szintű főzni nem tudás szükségeltetne, mint korunk celebmacáié, akik gumikesztyűben fogják meg a bontottcsirkét (eskü! meredt szemmel néztem a képernyőt és először azt hittem, a Kész átverés,de nem).

Nos, mivel a kiskorú zöldborsófőzeléket rendelt édesen - és evésközben még meg is cukrozta, brrr...- viszont mi a házastárssal nemigen vagyunk oda érte ( a zöldborsóért. A gyerekért odavagyunk.), így gondoltam, legyen nekünk is borsó, de sárga.

Rendes adagot főztem, de este nézegettem a fazekat és azon gondolkodtam, mi készüljön másnap ebédre, mert életem párja rájárt rendesen a délután során.

Nos, olyan 30 deka körüli sárgaborsót és egy kevés vöröslencsét megmostam hideg vízben, aztán kevés vízben feltettem főni pár babérlevéllel, egy fej vöröshagymával és két füstölt bordavég-darabbal. Sózni csak alig-alig mertem, azt is menet közben, mert a bordavég eleve sós, a víz meg drága, utána meg kiittuk volna magunkat a vagyonunkbó!

Később mozsárban megtörtem pár darab színes borsot és azt, meg egy csipetnyi csilipelyhet még adtam a főzelékhez, aztán amikor végre-valahára puhára főtt, be is fejezhettem volna. Vannak, akiknél a sárgaborsó főzelék után itt a pont. Pont elég sűrűre fő (hajlamos is odakapni az alját, úgyhogy az egyetlen sarkalatos pont a végefelé a sűrű kevergetés, nekem most át kellett öntenem másik edénybe, mert majdnem baleset történt), aki akarja, pürésítheti is, megállja a helyét minden további kecmec nélkül is. 

A férjem paraszti konyhán nőtt fel, vonzódása a rántáshoz töretlen, én meg úgy vagyok vele, annyi mindent elfogadott már újdonságként a konyhai kalózkodásaim nyomán, egye fene, legyen néha karácsonya, csinálom rántással a főzeléket a kedvéért.

No, a fentiek miatt gyorsan készítettem egy vékony paprikás rántást, azzal még összefőztem a főzeléket és az időközben a sütőben, alufólia alatt megsütött füstölt bordavégek-falatokkal tálaltam. 

Kap az ember egy jó kétkilós vaddisznógerincet ajándékba: nesze, itt van, süsd meg. Az átlagember nincs szokva a vadhúsok elkészítéséhez. Forgatom a jó nagy darab csontos húst, mihez is kezdjek vele. Gondoltam, leszedem a feleslegesnek vélt zsírosabb részeket, hártyákat, míg elő nem tűnik a valóban szép színhús.

Aztán bevillan valami: a pácolás. Gyors körkérdés a Kartársakhoz: ti szoktatok pácolni ilyen húst és ha igen, hogyan? A vélemények  megoszlottak. Végül régebbi tapasztalataim alapján jártam el: vizet forraltam, bele vékony hasábokra vágott répát, petrezselyemgyökeret, egy fej felkarikázott hagymát, három gerezd fokhagymát tettem. Fűszereztem néhány babérlevéllel, mozsárban tört borssal, korianderrel, szegfűborssal, egy kis kakukkfűvel, majd még másfél deci vörösbort adtam a pácléhez. Cirka negyedóráig forraltam és csak kihűlés után öntöttem a húsra.

Két napig pihent a páclében a vaddisznócska, időnként megforgatva.

Amikor eljött a sütés ideje, először is megtűzdeltem fehér sós  szalonnával és fokhagymagerezdekkel. A sütést illetően barátunkhoz, a Google-hoz fordultam, de nem lettem sokkal okosabb az egymásnak ellentmondó és sokszor felületes receptleírások olvastán. Gasztro-tanácsadó kartársaim  is ketten kétfélét javasoltak a sütési módra.

Végül így csináltam: félig-meddig előmelegített sütőbe tettem a gerincet, némi páclevet aláöntve, meg a pác zöldségeit-fűszereit, besózva és jól lefóliázva. Így maradt jó 190 fokon vagy háromnegyed óráig. Akkor belenéztem, még egy kis páclevet locsoltam rá és visszafedve egy órán át 180 fokon sütöttem. Kontroll: alakulgat, pácleves és kis olajos locsolgatás, visszafedés, most már csak 160 fokra téve. Újabb félóra után a késpróba nagyon biztató puhaságot mutatott. Így késznek nyilvánítottam a sültet és a sütőből kivéve, alufóliába jól becsomagolva kb. másfél óráig pihentettem. Tálalás előtt visszatettem a kb. 100 fokra melegített sütőbe, hogy átmelegedjen és csak az asztalnál szeleteltem.

Hozzá krokettet készítettem és szedres-málnás-vérnarancsos mártást. A vaddisznógerinc puha és zamatos lett, egyáltalán nem volt száraz. El is fogyott mind.

Karácsony. Amióta emlékeim vannak, Anyu a legnehezebb időkben is igazi ünnepi ebédet varázsolt az asztalra.  Halnak, pulykának lennie kellett, utóbbit néhanapján kiváltotta narancsos kacsával, a töltöttkáposzta sohasem maradt el - hiába, három nap sok idő,nehogy éhenhaljunk, vagy egyfélét kelljen ennünk - és az aszaltszilva gyerekkorunkban a karácsony íze volt. Ahogy a datolya, a bejgli és a négerkocka.

Ahogy most leírtam, rájöttem, hogy mind olyan étel, amit megfőzünk hétköznap is, semmi flanc, semmi hihetetlenül különleges. Talán, ami azzá teszi, az a ráfordított idő és a karácsonyi készülődés hangulata. Hogy amíg megsül a pulyka, az idő alatt az ajándékok felét be lehet csomagolni. Nem tasakba tenni, hanem fog között mormogva hajtogatni a csomagolópapírt,  ciccegve rágni el az összeragadt celluxot. Amíg kel a tészta, addig dudorászva teríteni, és magadban vihogni azon, hogy sikerült megvezetni a gyereket és nem is sejti, mit kap ajándékba. Utolsó pillanatban keresni a csengőt, amivel a Jézuska jelzi, hogy megérkeztek az ajándékok a fa alá. 

Hát, ilyenek. :)

Mivel rendes olvasók, kommentelők voltatok, még ajándékot is kaptok: két receptet. Az első Dömbi levese, de én főztem meg, a második anyám pulykája saját szájízünkre  szabva.

Vörösboros-tejszínes aszaltszilva leves.

 40 deka aszaltszilvát és 3-4 darab aszaltkörtét beáztattam egy éjszakára száraz vörösborba, majd kis cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, reszelt citromhéjjal puhára főztem, kevés vízzel felengedve (természetesen a rajta maradt vörösborral együtt). A szegfűszeget és fahéjat ekkor kiszedtem (nehogy megkeseredjen a leves), tejszínnel behabartam, pár karika citrommal és pirított mandulával tálaltam.

Gyümölcs-vonalon továbbhaladva: Göngyölt pulykamell

Egy szép nagy pulykamellet szétnyitottam téglalap alakúra, mézes mustáros szósszal megkentem, kis sóval, borssal megszórtam (de tényleg csak vékonyan), aztán füstöltsajtot reszeltem rá, aszaltszilvát, olivabogyót, juhtúrót, kis csilit pakoltam végig a megnyitott húson, aztán nem kis nehézségek árán feltekertem, baconbe göngyöltem, átkötöztem és fólia alatt sütöttem.  Amikor a fóliát (olyan este 1/2 11 körül levettem), a maradék mézes-mustáros szószt a hús alatt lévő forró szafttal összekevertem és sülés közben meg-meglocsoltam vele a pulykamellet, és két locsolás közben egy maréknyi fokhagymagerezdet héjastól még mellédobtam a tepsibe. A héjában sülő fokhagyma nem ég meg és finom krémes marad a belseje.

A brokkolis canneloni és a citromkrémes linzer is elkészült még az este, mára marad a pontypatkó, a saláták,a pogácsa és a süti, de ezekről majd jövő karácsonykor veletek, ugyanitt! :) 

Békés, meghitt, boldog karácsonyt kívánok mindannyiótoknak, Mitzinek köszönöm, hogy posztjaival "emeli az est fényét" és sok-sok olvasót hoz eddigi kedvenc gyermekemnek: a Lepcsánkpartynak :)

Anica 

Ismeritek a Szent Jakab kagylót? Aki kóstolta, mind szereti. Ő a kagylók királynője: teljesen különbözik a többitől rugalmasan tömör állaga és zamatos - édeskés íze miatt. A természet egyik csodája a fésűskagyló héja is, dekoratív művészeti motívum.

A Szent Jakab kagyló Francia- és Spanyolországban a legnépszerűbb, de más tengerparti országokban is nagyon kedvelik. A neve franciául Coquilles Saint Jacques, spanyolul Viera, olaszul Capesanta, angolul scallop.

Régóta vadásztam már rá idehaza, sajnos, csak az évvégi ünnepek környékén importálják, pedig mindig jól esne. Most friss, nem fagyasztott, Atlanti óceáni halászfogáshoz jutottam, ami finomabb, mint a tenyésztett. Igazi ünnepi étel.

Felhasználás előtt megmostam a kagylókat és citromlével meghintettem. Mivel extra nagy példányokat sikerült szereznem, a  legnagyobb, legvastagabb korongokat kettévágtam és leheletszerűen besóztam.

Vajban sütöttem apróra vágott zöldfűszerek keverékében. Nem adtam hozzá sem fokhagymát, sem erős fűszereket, hogy a Jakab kagylók pompás íze érvényesüljön. A sütési idő nagyon rövid: a közepesen meleg vajban kb. másfél percig kell sütni, majd megfordítás után ugyanannyi ideig. Tovább nem szabad, mert gumiszerű vagy kemény lesz.

A sütőben maradt, időközben kellemes színűvé vált zöldfűszeres vajjal nyakon öntve tálaltam zöld salátakeverékkel, ezúttal enyhén fokhagymás dresszinggel.

A tésztakedvelők kedvéért pestos linguine is volt mellé.

A Szent Jakab kagylók gyönyörű héja az El Camino jelképe: a zarándokoknak útmutatásul szolgál. A vándorok Szent  Jakab keresztjével ékesített kagylóhéjjal a nyakukban járják az Utat.

Gyakran eszünk pisztrángot, nagyon szeretjük: kapható frissen, finom, nem erős halízű, és az óhatatlan szálkákkal is meg lehet birkózni némi gyakorlattal. Régebben egyszerűen megsütöttem (volt, hogy mandulával is megszórtam), esetleg kékre főzve készítettem. Ez a zöldségekkel együtt sütött változat az egyik kedvencem mostanában. Mindig az éppen  rendelkezésre álló zöldségek fajtájától függ, mit rakok bele – és az íz-összhatás is ennek megfelelően változó.

Két szép pisztrángot alaposan lepikkelyeztem, megmostam, besóztam és citromlével meghintve állni hagytam egy órácskáig. Megtisztítottam két szép bio-sárgarépát abból, amit a SzatyorDebrecen mozgalomban szereztem be, meg egy petrezselyemgyökeret, 3 fej csiperkegombát, 4-5 szem koktélparadicsomot és néhány szál petrezselyemzöldet.

A pisztrángokat egy jól kivajazott ovális jénai tálba fektettem, de előbb megszórtam sóval és némi halfűszerrel. Ezen lehet vitatkozni, de tapasztalataim szerint jót tesz a hal ízének, főleg, ha – mint jelen esetben - nincs otthon néhány cserép zöld fűszernövényünk. A halak hasába fokhagymás fűszervaj-darabkákat és kisebb citromkarikákat helyeztem és körbeszórtam őket a keskenyebb csíkokra vágott zöldségekkel. A tetejére vajszeletkék, citromkarikák és a zöldpetrezselyemszálak kerültek. 

Az új csodasütőmön beállítottam a légkeveréses sütési funkciót, 45 perc sütési időt és az időzítőt, hogy déli egy órára elkészüljön a pisztráng és alufóliával lefedve zsupsz be a sütőbe.

Negyedórával a sütés vége előtt levettem a fóliát, hadd piruljon kicsit a hal bőre.

Végül sós vízben megfőztem a szintén a SzatyorDebrecen révén beszerzett remek krumplit, így előállt a halhoz illő körítés, a kapros-vajas krumpli.

Hogyan tudjuk a legjobban szálkamentessé tenni a megsült pisztrángot? Úgy, hogy levesszük a fejét, majd felvágjuk alul a hasánál végig és a felső felét alulról átfordítjuk a tányérra. Az alsó részből kiemeljük óvatosan a gerincet és ezzel a szálkák java már ki is kerül a halhúsból. Ezután a hasi részbe késheggyel beleszúrva kiemelhetők a még bennmaradt szálkák.

Két nap tanulmányi szabadság a napsütéses novemberben maga a mennyország! A második nap reggelén minden különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül szaladtam át (Nem, nem szószerint! 20 km nekem futásban kb. húsz évig tartana) a szomszédos városba, ahol a http://lepcsankparty.blog.hu/2013/11/03/pisztrangparty_anica_subrosa

című posztban említett húsbolt felé vitt az utam. Nem sokat hezitáltam, vettem 1,2 kiló vaddisznóhúst, aztán beugrottam a piacra, ahol olyan, a háztartásba nélkülözhetetlen dolgokat vásároltam, mint articsóka, gránátalma és gránóhagyma, és amiknek a mai poszthoz semmi közük.

Hazaérve csináltam egy vaddisznóragut sárgarépával,petrezselyemmel, zellerrel, borókabogyóval, babérlevéllel és fokhagymával, de ezt nem részletezem, aki nem tud ilyesmit főzni,olvassa el Mitzi posztját:

http://lepcsankparty.blog.hu/2013/09/04/nyul_vadasan_mitzi_von_kuche

Nem tudom, voltatok-e már úgy, hogy nem maga a főétel volt, amire igazán vágytatok, hanem a köret, mintha megcserélődtek volna a szerepek az ételben.  Nálam most nem a vaddisznón volt a hangsúly, na nem mintha minden másnap azt ennénk, de mégis a krumplifánk volt a lényeg.

Nem szeretem, ha monotonná válnak a dolgok, márpedig valljuk be, jellemzően viszonylag kevés köretfélét használunk. Muszáj néha megtörni a krumplipüré-sültkrumpli-rizs-főtt tészta-nokedli kört, hogy megtanuljuk az újbóli rácsodálkozást ezekre is és a valami más-ra is.

Mivel amikor a fánknak nekifogtam, akkor már kb. másfél órája skype-oltunk blogunk egyik törzskommentelőjével, Dömbivel, úgy gondoltam, ő biztosan tudja,mennyi liszt fér egy bögrébe (a helyes válasz nem az, hogy egy bögrényi), nekem meg nem kell előkaparnom a ritkán használt konyhai mérleget. Dömbike mért: 16 deka. Infót átnyomta skype-on Svejcból, gondoltam, útközben a főn nem vitt le belőle másfél dekát virtuálisan sem, úgyhogy két és fél bögrényi lisztet kimértem, hozzáadtam egy tojást, fél póréhagymát aprítva, sót (én jó sokat), aztán frissen főtt és forrón áttört kb. 40 deka burgonyát és másfél deci cukros tejben felfuttatott élesztőt.  Összedolgoztam, megszórtam egy kis liszttel és lefedve a konvektor tetejére tettem kelni. Amikor duplájára nőtt, elnyújtottam, ragadt mint a fene, de nagy nehezen a nagy (krumplispogácsához használt) szaggatóval kiszaggattam és - ne röhögjetek! - a kerámiabevonatú wokban egyik oldalát fedő alatt, a másikat fedő nélkül kisütöttem. 

Wokra visszatérve: tudom, mire használják, de én szinte mindenre: készítek benne édes-savanyút, sütök krumplit és bármi mást is, mert olyan jól megül a közepében a zsiradék és ha a fedőt ráteszem, az alakja miatt jól átjárja a gőz az ételt.

No, sok a duma, mondaná apám, nem is szaporítom tovább a szót.

A póréhagymás krumplifánk naggggggyon jó, nemcsak köretként, de magában is. Frissen is, másnap is. Másnaposan nem teszteltük, én olyankor citromos tárkonyos nyírségi levest kívánok, de erről máskor.

Két fotót készítettem. A felsőt másnap, nappali természetes fényben, vaku nélkül, az alatta láthatót még akkor este 8-kor, amikor elkészült ragu, fánk, minden. Értelemszerűen azok, akik hiperszenzibilisek a fotótechnikai megoldásokra, ne görgessenek le a második képre! :) Speciel nekem a második jobban tetszik.