Nos: már jóelőre hallom a szokásos kritikákat:

Kritika1.: Az olasz asszonyok nem így készítik.

Nem vagyok olasz parasztasszony, az előző 15 életemben sem voltam az és lehet, hogy a következő 15-ben sem leszek /ezért a mondatért lehet, hogy megver a Jóisten: református ember ne emlegessen reinkarnációt. Látjátok, mi mindent bevállal az ember egy posztért.../

Kritika2.: Rómában, az XY pizzériában nem így készítik.

Ez nem Róma, aki autentikus pizzát akar enni, az utazni kényszerül.

No, akkor csapjunk a lisztes tál közepébe!

Úgy jártam a pizzával, mint az egyszeri lány a kabátgombbal: elkezdtem hozzávalókat venni, amikor még nem tudtam, mi is lesz  belőlük. Gasztrosznobok kedvéért megemlítem a legfontosabbakat.

Feketeerdei sonka. Azt hiszem, 10 hajszálvékony szelet volt a csomagban, annyira gusztusos, hogy nem volt szívem otthagyni, hát hazajött velem.

Sajt, háromféle: Formaggio da Pasta, Grana Padano (aminek a nevébe mindig belegabalyodik a nyelvem) és Gorgonzola. Utóbbi az, amibe belehabarodtam első kóstolásra is.

Olajban eltett aszalt paradicsom. Nos...khmmm... hát, ebből tesco saját márkásat kaptam, de legalább nem hamisított spanyolt vagy olaszt. ( Ha valaki nem érzékelné, ez némi cinikus poent akart lenni).

A tészta a http://rantotthuswokban.bmintbalazs.com/pizzateszta-recept alapján készült (dupla adaggal), olyan lett, amilyenek a Nagykönyvben meg van írva: vékony,puha, az alja roppanós.

/ Gyermekkori pizzaélményeim Anyámhoz köthetőek. Hihetetlen pizzát sütött: kalácsszerűen lyukacsos, magas tésztával, feltétként tejföllel kevert pizzakrém-alapon volt minden, amit ő -a maga szigorú "ezt így kell" elvei alapján - odavalónak gondolt. Igen,tudom, ennek köze sincs az igazi pizzához, valószínűleg el kellett volna neveznie valahogy máshogyan, de minket akkoriban ez egyáltalán nem érdekelt, faltuk kétpofára. Aztán persze, következtek a pizzériás traccspartik, ezzel pedig a vékonytészta preferálása, meg jónéhány mellényúlás a pizzalapról történő választások során.

Anyám életében az első és - 110%-ig biztos vagyok benne, hogy - a legutolsó alkalom,amikor  valamit mérgében földhözvágott, sajnos éppen akkor következett be, amikor egy tepsi pizza volt a kezében. Akkor mi a tesómmal felajánlottuk, hogy nekünk még onnan a kőről is megteszi, de a válaszra jobbnak láttuk, ha más vacsora után nézünk. No, a nagy mesélés közben megkelt a pizzatészta, úgyhogy haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló!/

Szóval Bmintbalázs tésztáját háromfelé gombócoztam,majd egyenként elnyújtva - és a gyerek kedvéért majdnem úgy csinálva,mint az olasz séfek a tévékonyhákban, három ujjon pörgetve vékonyítva - gáztepsi hátulján megsütöttem a három óriási pizzát. 

Nálunk mindenki szereti a kenyérlángos néven ismert tejfölös alapú tésztát, úgyhogy közmegegyezés alapján kis tejföllel kentem meg a pizzalapokat is, erre mentek a bevezető részben leírtak (a csinos kis cafrangokra tépkedett sonka és a sajtok, meg az aszalt paradicsom), olivabogyó, biztos ami biztos alapon kis húsos császárszalonna, és mivel zöld íznek lennie kellett, de bazsalikomom nem volt, helyette snidling és fodros petrezselyem.

Persze, túlvállaltam magam az adagokkal,mind a hármónkat legyőzte a vacsora. Olyannyira, hogy a fiúk még másnap is ezt ették, pedig időközben sógornőmnek is odacsomagoltam egy negyedet. Egy biztos: imádom anyám pizzáját, de azt hiszem,elviszem neki a tészta receptjét és egy kevés gorgonzolát.

A látszat csal: ennek a gyümölcsös tejberizsnek látszó képződménynek semmi köze a tejhez. Családunk néhány felnőtt tagja nincs jó viszonyban a tejjel, ezért a finom tejes desszerteket eddig nélkülöznünk kellett.

De előbb-utóbb meglett a megoldás!  

 Ez a rizspuding ugyanis nem tejjel, hanem kókusztejjel készült. Mégpedig a következő módon.

Enyhén cukrozott, csipet sóval ízesített vízben megfőztem a rizottórizset. (Érdemes az elérhető legjobb fajtákat használni.) Hozzáadtam egy kettéhasított madagaszkári vaniliarudat is. Amikor már eléggé megpuhult, szakaszokban belekevertem egy konzervdoboznyi kókusztejet és kis lángon még főztem egy keveset. Csodás illatok kezdtek terjengeni a konyhában. Kissé édesítettem még - de igazán szűkmarkúan.

 Amikor úgy ítéltem meg, hogy a rizs jó puha és folyadék is van rajta, tehát nem lesz száraz, hűlni hagytam.

Ezután már csak annyi dolgom volt, hogy egy kis vajjal átkevertem a rizspudingot, majd felbontottam egy-egy doboz ananász- és mangókonzervet és óvatosan belekevertem a rizsbe.(Tudom, hogy a legjobb a friss, de éppen nem volt otthon és vasárnap ezért csak nem megyek a boltba.) Friss ananásszal még jobb ízhatás érhető el, de az érett mangó nálunk irodalmi ritkaság - pedig keresem mindig.

Jól lehűtve tartottam az ebédig. Tálaláskor még megszórtam a tetejét enyhén megpirított mandulaszeletkékkel (ami a képről lemaradt) - nagyon finom lett. A kókuszíz csak egészen enyhén érezhető, nem tolakodó (és a laktóz-érzékeny családtagoknak sem ártott meg). 

Hozzávalók: 10 dkg rizottórizs (Arborio)

                     1 konzerv kókusztej

                     3 kávéskanál cukor, csipet só

                     1 rúd vanilia

                     2 kávéskanál vaj

                     1 ananászkonzerv (vagy friss hámozott ananász)

                      1 mangókonzerv (vagy friss hámozott mangó)

                      5 dkg mandulaforgács

A töltött kenyér receptjére véletlenül találtam rá és nem bírtam volna ki, ha nem készítem el. A húsvéti jelzőt tőlem kapta, mert minden van benne, ami olyankor szendvicsre-tányérra kerül, de ebben a formában szerintem izgalmasabb módon kínálható a vendég.

1 kiló liszt, só, kevés cukor, másfél csomag élesztő (én nem szeretem a por alakút, a hagyományosat használom), 6 deci langyos víz: ezek az általam készített kenyértészta hozzávalói, amiket összedolgoztam, majd jól megdagasztottam (volna,ha nem fájna annyira a bal vállam), hogy szép hólyagos legyen a tészta. Ezután hagytam egy órán keresztül pihenni, kelni, addig előkészítettem a tölteléket. Ez a következőkből állt:

• 20 deka sajt, lereszelve
• 1 csokor petrezselyemzöld apróra vágva. (széles pengéjű késsel profi módon megy, de meg akartam mutatni, milyen jó kis szerszámot vett a férjem pár éve, amivel még egy kicsit rásegítettem az aprításra.)

• 1 szál csípős kolbász, héja lehúzva, a töltelék szétmancsikolva (nem tudok rá jobb szót, egyszerűen apróra vágtam úgy, hogy lehetőség szerint minél inkább szétomoljon)
• 3 paradicsom, lehéjazva, apróra vágva a húsa. Bazsalikom híján egy kis olívaolajjal és bazsalikomos pesztóval összekevertem.
• 7 főtt tojás, félbevágva.

Amikor a tészta megkelt, meglisztezett asztalra borítottam és elnyújtottam. Nos, itt próbálom megadni a méreteket, de ezzel mindig hadilábon álltam. (Nem, nem a 20 centit hiszem el, hanem egyszerűen nem tudok távolságot, hosszt és súlyt saccolni. Ez utóbbi fogyatékosságommal mérlegre állva is mindig szembesülök.)

Kb. 80-90 centi hosszúra, 25-30 centi szélesre nyújtottam a tésztát, a középső harmadára végigraktam a tölteléket, a fenti sorrendben. A felső felét ráhajtottam a töltelékre, a széleket lenyomkodtam, aztán keresztülhajtottam a tészta alsó harmadát a tölteléken és ott is próbáltam rögzíteni a tészta szélét. Utólag azon gondolkodom, hogy lehetséges, hogy nemes egyszerűséggel alá kellett volna hajtani a szélét, de majd legközelebb úgy.

Koszorú alakba hajlítottam a tésztát, a két, összenyomott végét egymásba toldottam és meleg vízzel megkentem a tetejét, majd betoltam az előmelegített sütőbe. Aztán rájöttem, hogy a víztől mindene lesz, csak színe nem –közben kérdeztem apóst, mint parasztembert, aki még kemencében sült kenyéren nőtt fel, hogy meleg vízzel szokták-e kenni a kenyér tetejét? Mondta, hogy a végén igen, de ott meg még nem tartottam - akkor megkentem olajjal. (Nem az öreget. Őt sörrel, hogy ne csak a szája járjon, hanem a keze is, mert volt dolguk a férjjel. ) Na, az már hatott, elkezdett szépen pirulni a kenyér héja.

Innen már csak az imádkozás volt hátra - hogy ne folyjon ki a töltelék (kicsit kifolyt), jó legyen az íze (fincsi volt), ne égjen meg az alja ebben a nyomorult sütőben, ami alul nagyon, felül kevésbé (alufóliát és sütőpapírt is tettem alá a tepsibe, biztos ami zicher, majd közben a férjem még egy cserepet is bepakolt a sütőbe) és egyéb technikai jellegű kérdésekben - az égiekhez.

Nem gyorskaja, abban az értelemben, hogy a tésztát nem lehet siettetni, a sülési idő nem kevés és az elkészülte után muszáj megvárni, amíg kellőképpen kihűl, „húz” a töltelék, mert különben kifolyik a sajt. De akinek van elég türelme, annak ajánlom kipróbálásra.

Kár, hogy az illatát nem tudom leírni.

kiegészítés: a posztot tavaly (vagy tavalyelőtt?) írtam, ma már talán másféle töltelékkel (pl. füstölt sonkás-tejfölös?) készíteném és a 

http://lepcsankparty.blog.hu/2014/02/03/az_elso_kenyer_anicasubrosa

poszt receptje szerint készíteném a tésztát. Jó ötletekre egyébként nyitott vagyok, Húsvétig még van idő kiötölni egy-két fincsi tölteléket.

Kora tavasszal a gasztroblogok csapjából is medvehagyma folyik, jól tudom. Én viszont csak egy-két éve ismerem és kedvelem, korábban mifelénk nem árultak friss medvehagyma-leveleket, recepteket sem ismertem - nemrég jött csak divatba. Úgyhogy csak beállok most a sorba és rögtön egy ebéd három fogását készítem medvehagymával.

Szép királydurbincsaimat besóztam, citromlével meglocsolva egy-két órácskát állni hagytam.

A hasukba kevéske halfűszert hintettem, erre jöttek a vajdarabkák, majd megtömtem őket jól megmosott medvehagyma-levelekkel. Két fél koktélparadicsomot is beszuszakoltam a hasukba.

Tepsibe fektettem a halakat sütőpapírra, amire vajdarabkákat forgácsoltam. Sütés előtt a tetejüket meglocsoltam kevéske jófajta olivaolajjal.

A sütő légkeveréses grill fokozatán előmelegítés nélkül azonnal sülni kezdenek a halak és körülbelül negyedóra alatt el is készülnek. Nagy találmány ez (régebben alig bírtam kivárni, míg a légkeveréses sütő felmelegedett 180 fokra).

Közben a körítésre is gondolnom kellett, egy régi, általam cizellált recept: a gyors, mikrohullámú sütőben készülő párolt rizs formájában. Az arborio rizset jénai tálba tettem, annyi vizet öntöttem rá, hogy jól ellepje, sóval ízesítettem, a tetejére került az összeaprított medvehagyma-levél. Jénai fedővel lefedve betettem a mikrohullámú sütőbe 8 percre 750 W-ra. Amikor letelt az idő, a fedőt óvatosan levéve, mivel forró és gőzölög, vajdarabkákat kevertem a rizsbe és parmezánsajtot reszeltem rá. Összekevertem és újabb 3-4 percre ment a mikróba. Csak 20 perc múlva ellenőriztem, megpuhult-e a rizs. (Jó minőségű rizs esetén igen, gyengébb fajtánál esetleg még párolni kell egy kicsit.)

És hogy üres perceimet is hasznosítsam, egy kis vendégváró sós ropogósat is összedobtam. Ezt azonban már nem teljesen saját kútfőből, ugyanis a jól bevált leveles tésztát göngyöltem ki és derelyevágóval stanglikat metszettem ki belőle. Egy felvert tojással megkentem, meghintettem a kimaradt apróra vágott medvehagyma-levelekkel és pecorino sajtot reszeltem rá.

Na, itt már nem tudtam elkerülni a sütő előmelegítését - ugyanis 190 fok légkeverés kell ahhoz, hogy szépen megsüljenek 10 perc alatt a rudacskák. Íme:

 És végül a vendégek érkezése előtt negyedórával bekapcsoltam a grillfokozatot a sütőn, bele a halas tepsit és mire megérkeztek, minden el is készült. (A sütés negyedórája alatt a háziasszony is kissé rendbe tudja szedni magát.)

Egy ebéd három fogása medvehagymával - tálalva!

Vidéken mindenkinek van legalább egy disznótoros élménye, a pöstiek jelentős része meg valami egzotikumként gondol a malacölésre. Én speciel - echte vidéki lány létemre - csak attól a fázistól szeretem, ami így hangzik: "hagymásvér, pecsenyehús, tepertő, hurka-kolbász, toroskáposzta".

Utóbbi iránt egyik este valami hihetetlen vágyat éreztem, és szerencsére a volt vőlegényemet sem kellett sokat rábeszélni, gyorsan bevásároltunk hazafelé és alig egy óra múlva már a fejenkénti harmadik tányérral áldoztunk Malacka emlékének. 

Kevés zsíron füstölt szalonnát pirítottam, aztán két hatalmas fej vöröshagymát felkockáztam és megdinsztoltam rajta, majd felkockázott sertéscombot fehéredésig sütöttem vele. Jobb lett volna valami csontos-bőrös hús, de este a boltban már nem nagyon volt miből válogatni, úgyhogy comb maradt, ezzel készült az étel.

Amikor a hús fehér lett, sóval,borssal, pirospaprikával (édessel és kis füstölttel is) fűszereztem, rátettem a lemosott savanyú aprókáposztát, szemes színes borsot és pár babérlevelet. Jól összekevertem, hogy a paprikás pörköltalap jól átjárja, beletettem a korábban kifelejtett füstöltkolbász darabkákat és fedő alatt készrefőztem, a végén pedig kicsit lesütöttem zsírjára.

/Főzés közben pótolgatnom kellett alatta a vizet, mert a káposzta betyár savanyú volt, úgyhogy jól kinyomogattam belőle a vizet, mielőtt a húsra tettem./ 

Ez az az étel, aminek nem tesz rosszat, ha a végén kicsit megpirul az alja és a másnapi újramelegítés sem ront, csak javít az ízén.

Utóiratban megemlítem, hogy anyósom nem így főzi, ő mintha fordítva rakná össze, káposztával kezd, utána megy bele a hús. Olyan verziót is hallottam már, hogy külön elkészítik pörköltszerűen a húst, külön megdinsztolják a káposztát és félfővésnél vegyítik. Azt hiszem, nincs kőbevésett és egyedül üdvözítő megoldás, elrontani talán csak azzal lehet, ha úszik a zsírban. Ezt meg lehetett enni kenyér nélkül is.

Mindig furcsának találtam, hogy a krumpli a hivatalos nyelvben és az étlapokon burgonyává változik - holott egyik sem magyar kifejezés. Mindenesetre én szívesebben használom a hétköznapi krumpli elnevezést...

Krumplisalátából eddig csak a majonézes vagy lilahagymás tejfölös típusút ismertem. Ám amióta egy kockás abroszos bécsi kisvendéglőben kóstoltam az igazi ecetes krumplisalátát, azóta vágytam elkészíteni. A neten csak baconos variációkkal találkoztam, de végül, elsősorban Dömbi kartársnő hathatós segítségével sikerült az autentikus receptet megkeríteni és hajrá...

Sós vízben megfőztem másfél kiló krumplit hajában, hat fő részére. Jó, ha nem szétfővő fajtát tudunk használni (pl kifliburgonyát).

Közben egy fej lilahagymát apró kockákra vágtam, megsóztam és egy kis ecettel meglocsoltam. (Amikor másodszor csináltam, szűkmarkúbban bántam az ecettel és így lett tökéletes).

Ezzel párhuzamosan megforrósítottam a húslevest (használható alaplé vagy jobb híján leveskockás forró víz is). Amikor a krumpli megpuhult (hústű beleszúrásával csekkoltam), még forrón meghámoztam és tálba rakva rétegenként megszórtam az ecetes hagymakockákkal. Minden réteget meghintettem egy kis olivaolajjal és egy-két merőkanál forró húslevest mertem rá.

Közben meg-megkevergettem a salátát. Fontos, hogy ne ússzon az öntetben, viszont óvatosan kevergessük, míg selymes nem lesz. Végül - egy hirtelen ötlettől vezérelve - fagyasztott '8 Kräuter' zöldfűszerkeverékemmel is megszórtam. 

Ezután konyharuhába bugyoláltam a krumplisalátát, hogy jól összeérjenek az ízek, de langyos maradjon a tálalásig. Rántott karajszelet és rántott gombafejek mellé készült ez az egyszerű, de jóízű saláta. Azért meg kell mondjam, hogy a maradék krumplisaláta másnap hidegen feladva szintén remek volt a sült pisztráng mellé.

Most pedig elárulom a lepcsankparty.blog.hu kedves olvasóinak, hol lehet Bécsben a legjobb sváb krumplisalátát kapni, persze a hozzávaló óriási bécsi szelettel - és mindezt nagyon megfizethető áron...

 Hozzávalók:  1,5 kg salátának való burgonya (legjobb a kifli alakú)

                      1 nagy fej lilahagyma

                       2 dl húsleves vagy húsalaplé

                       2-3 evőkanál borecet (vagy sherry-ecet)

                       2-3 evőkanál olivaolaj

                       1 evőkanál só

                       1 evőkanál zöldfűszerkeverék

Anyósomnak sütöttem születésnapjára ezt a tortát. Nálunk két éve igazán nagy ünnep ez a nap, amikor egy súlyos betegség miatti kórházba vonulása előtt kikönyörögte az  orvostól, hogy még egy napot hadd töltsön itthon, hogy a szülinapján a családját megvendégelhesse. Túlélte, mert Harcos. És szeretjük a mi kis saját házisárkányunkat, úgyhogy megérdemel egy tortát az ajándékai mellé.

Szív alakú kapcsos tortaformában sütöttem egy hét tojásos piskótát. A piskóta készítése általában megosztja a közvéleményt: mindenki másra esküszik. Van, aki külön veri fel a fehérjét (ahogy én is, csipetnyi sóval), van aki együtt. Állítólag az sem mindegy, hogy mit borítunk mibe.

Én a 7 tojássárgáját először habosra keverem 7 kanál kristálycukorral egészen addig, amíg már nem ropog a cukor és szép fehéres-sárgás a massza. Utána 7 kanál lisztet is belekavarok,alapesetben. Most ez csak 6 kanálnyi lett, mert a hetedik (te magad légy, ezt nem bírom kihagyni!) egy kanálnyi kakaós cappuccino-por volt. A tojásfehérjéket felvertem, a sárgájához óvatosan hozzávegyítettem, ahogyan anyám tanította, csak finoman, egy irányba mozgatva, hogy ne törjön össze a hab.

A kisült piskótát rácsra rakva hagytam hűlni, majd kettévágtam és másnap - kalandos körülmények között - megtöltöttem krémmel.

Nos, a krém:

Első lépésként megkérdeztem a férjet, muszáj-e pont akkor hógolyózniuk, nem lehetne-e, hogy egy félórával később, miután bevásárolt nekem a tortához.

Utána elmondtam, mit hozzon. Kérdeztem, felírjam-e. Áááááááááááááá, hát  ennyit meg tud jegyzeni. Aha, legközelebb az 5 kiflit és 5 zsemlét is fel fogom neki körmölni egy cetlire.

A következőkkel engedtem el a boltba: "Hozzál porcukrot, egy tábla tortabevonó csokit és 2 /azaz KETTŐ / mascarponét. Ha nagyon drágállod a mascarponét, hozz helyette ugyanannyi súlyú NATÚR krémsajtot, tubusosat!"

Kis idő múlva életem párja hazajött a boltból, kettő tortabevonóval, abból is egy olyan gyenge minőségűvel, amiről jobb szót sem ejteni. És hozott 4, azaz 4 tubus krémsajtot (nettó össztömeg 32 deka, a fél kiló mascarpone helyett). Ebből 1 tubus volt sonkás, amit értelemszerűen nem kívántam valahogy a kávékrémbe belenyomni és 3 tubus tejszínes. Ez utóbbinak van egy csipetnyi sós mellékíze, de ez már nem osztott, nem szorzott, mint a néhai matektanár.

Nem szóltam. Tényleg nem, csak miután már lehiggadtam, akkor kérdeztem meg, hogy akkor ő ma úgy ébredt, hogy röhögött magában azon, hogy ma kibabrál az asszonnyal? 

No, azért a krémsajtot kikevertem porcukorral, kakaóporral, cappuccino-porral, kevés főtt feketekávéval és egy icipici citromlével, aztán felvertem a tejszínt habbá és hozzáadtam a sajtos krémhez. 

Megtöltöttem és bevontam a torta oldalát, tetejét a krémmel, aztán csokimázzal jól megcsurgattam, hagyva, hadd folyjon le az oldalán is. Az oldalát - ahol a csokimáz alól kikandikált a krém - megpakoltam durvára tört mogyoróval, kesudióval, mandulával, aztán habzsákba töltöttem a felvert tejszínből és kicsit csinosítottam a torta tetején, pár habrózsával.

Ím:

Fontos figyelmeztetés!

Jelen étel kiválóan alkalmas kiszemelt –szerencsés esetben ellenkező nemű- célszemély meghódítására, illetve már meglévő kapcsolat alapjainak megszilárdítására.

A hozzávalók: a legfontosabb egy ekkor még gyanútlan, ábrándos tekintetű célszemély. Mivel felületesen már ismer, ezért a főzést megelőző napon vásárol egy üveg becherovkát, amit elhelyez a mélyhűtőben, hogy a felhasználás idejére ideális hőmérsékletet érjen el.

A továbbiak:

• Néhány üveg rozé, vagy fehérbor
• 60-70 deka bárány, esetleg borjúhús (opcionálisan csirkéből is készíthető, de aki csak abból enné meg, azt nem biztos, hogy még jobban meg akarjuk ismerni)
• 15-20 deka kéksajt (ha támaszkodni lehet az illatára, annál jobb)
• Kb. 10 deka füstölt sajt, vagy parmezán
• Jó marék dióbél
• Kisebb domboldalnyi friss kakukkfű
• 10 deka vaj
• 2-3 deci tej, vagy tejszín
• Só, bors
• 1 zacskó penne tészta

Ha valaki kifejezett látványszakácsi ambíciókat dédelget, a húst érdemes előfőzni, a többi kb. annyi idő alatt kész van, ameddig a tészta megfő. Én most a teljes, vágatlan változatot ismertetem.

Amennyiben a vacsorát teljes egészében meglepetésnek szánjuk, a főzés idejére a célszemélyt távolítsuk el. Ha úgy ítéljük meg, figyelmünket nem vonja el veszélyes mértékben, akkor maradjon, ez esetben rendkívül fontos, úgyszólván bizalmi feladatot osztunk rá: gondoskodnia kell poharunk megfelelő intenzitással történő nedvesen tartásáról.

A bárányhúst (most lapockával dolgoztam) lehártyáztam, kis kockákra vágtam. Rádobtam a felmelegített vajra, miután odakapott, fedő alatt pároltam (a bárány volt a fedő alatt), időnként nyakon öntve egy kis borral. Kb. fél óra főzés után sóztam, borsoztam. Egy másik edényben feltettem a késsel összeaprított diót (nem daráljuk, maradjon csak egy kicsit rusztikus), egy kis mézzel leöntve. A dió kis lángon piruljon, néha megkeverjük. Amíg a dió és a bárány pirul, illetve fő, hallgatunk valami alkalomhoz és hangulathoz illő, nyugodt zenét.

Közben nekiláttam a sajtmártásnak is: az összemorzsolt kéksajtot kb. 2-3 deci langyos tejbe, esetleg tejszínbe raktam, és tovább melegítettem, hogy besűrűsödjön, illetve megszórtam egy jó adag kakukkfűvel. Mikor elkészült, a megpirult dióval együtt ráborítottam az addigra megpuhult bárányra, egyet rottyant még az egész, és csak most került bele a kakukkfű maradéka. Mivel ilyenkorra óvatos becslés szerint is megittunk legalább egy üveg bort, és gondolataink is teljesen máshol járnak, a hozzávalók között szereplő füstölt sajtot, vagy parmezánt elfelejtjük a fenébe, és majd egy következő alkalommal használjuk fel valamihez. A kész kéksajtos-bárányos miskulanciát az időközben kifőtt pennével tálaltam.

Kóstolás előtt a vacsorázóasztalt érdemes körülrakni párnákkal, hogy az ízlelés hatására a gyönyörtől elaléló célszemély ne legyen tele kék-zöld foltokkal, lévén úgy eléggé unesztétikus. Ha túl vagyunk a vacsora elfogyasztásán, nincs is más dolgunk, mint felhangosítani a zenét. 

A szomszédok inkább Chris Farlowe énekét hallják, mint a kitűnően sikerült vacsora felett érzett hála kifejezésével járó zajokat…

Baromfimellet egészben sütni rizikós dolog, a gyöngytyúkét meg pláne. A sovány, koleszterinszegény hús nagyon egészséges, de senki nem szeretne száraz és íztelen darabokon rágódni. Hogyan oldhatnánk fel ezt a dilemmát?

Az én gyöngytyúkom többi része egy kitűnő leves alapanyaga lett, de ezt a nagyobbacska mellet túlzásnak éreztem belefőzni, ezért önálló ételt kreáltam belőle. Azt tudtam, hogy a szalonnával tűzdelés jót szokott tenni a soványabb húsoknak. Így tettem ezúttal is: jó házi fehér sós szalonnával megspékeltem a mellet.

Többedik ünnepnap lévén nem volt nagy választékom a hús körítését illetően, de krumpli meg alma azért mindig van itthon, ők lettek a gyöngytyúkmell kísérői.

Egy közepes méretű sütőzacskóba tettem a tűzdelt, megsózott és befűszerezett húst, köré a megtisztított, félbevágott krumplikat és a cikkekre vágott almát raktam. A zacskóba kb. fél deci vizet öntöttem, ebben párolódik az étel, majd a zacskó lezárása után pár lyukat ejtettem hústűvel a zacskón, hogy a gőz távozhasson.

Előmelegített sütőben 180 fokra tettem a sütőtálat és egy óra hosszat sütöttem. Azaz az utolsó öt percben kinyitottam a zacskót, hogy a tyúkocska bőre még egy kis színt kapjon.

Látszott, hogy puha és zaftos lett a hús. Tálra rendeztem, felvágtam, köré raktam a krumplit, almát.

Finom ízű, zamatos és puha lett a végeredmény, bár az alma íze nem érvényesült eléggé (lehet, hogy savanykásabb fajtát kellett volna választanom). Legközelebb birsalmával próbálom, amit most nem kaptam a piacon.

Hozzávalók: 1 gyöngytyúk melle egészben

                     5 dkg sós szalonna

                     60 dkg burgonya

                     2 savanykásabb alma

                     só, bors, fokhagymás fűszerkeverék

Biztosan meg kell érni a kenyérsütésre is, mint sok minden másra. Jópár évvel ezelőtt igencsak azt mondtam volna, van kenyér a boltban, válogathat az ember kedvére, dehogy fognék bele olyan nehéz műveletbe, mint a kenyérsütés.

Aztán eljön az a mélylélektani pillanat,amikor de. Viszont, ha már igen, akkor tisztességesen, ahogy kenyeret - szerintem - illik: szigorúan kézzel dagasztva, sütőben sütve. Pár hónapja a férjem lebeszélt a kenyérsütő gépről. Akkor duzzogtam, most azt mondom: bánja kánya, úgysem lett volna az igazi!

Napok óta bogarásztam a "szakirodalmat": Limarát, EMargitot, meginterjúvoltam Daró kartársat, aztán összeraktam a saját kenyeremet. Előző délután, munkából hazaérve megcsináltam az öregtésztát. Lisztből, sóval, langyos vízben megfuttatott élesztővel tésztát készítettem, és hagytam másnap estig kelni. Szép, terebélyes tészta lett,főleg, hogy mire meló utáni vásárolgatásból hazaértünk, addigra majdnem 24 órát állt szobahőmérsékleten.  Nos, a kenyérsütés estéjén kimértem szemre olyan fél kiló kenyérlisztet, másfél marék sót, egy kanál 10%-os ecetet, dinsztOlt hagymát és lenmagot adtam hozzá, langyos cukros vízben megfuttatott élesztőt és az öregtészta felét(a másik fele bekerült a hűtőbe,jópár napig eláll,a következő sütéskor felhasználom). Jól összedagasztottam (kevés langyos víz kellett hozzá, hogy rugalmas tésztává álljon össze), letakarva hagytam,míg kétszeresére nőtt. Akkor lisztezett deszkán átgyúrtam, majd megformázva egy kivajazott jénaiba tettem, a jó meleg konvektor tetejére, a jénai tetővel letakarva.

Közben maxigázzal felmelegítettem a sütőt, az aljába beraktam egy tepsit, félig vízzel, hadd gőzöljön. Olyan negyedóra múlva betettem a kenyeret sülni,miután pár helyen megvágtam a tetejét és kenőecsettel megkenegettem langyos vízzel. Félóráig sütöttem lefedve, aztán a jénai tetejét levéve, folyamatosan vízzel kenve a tetejét,amíg szép sültnek nem láttam és nem kongott, amikor megütögettem.

Amikor megsült, egy nagy vágódeszkára terített konyharuhára kiszedtem - közben egy-két darab le is tört belőle, ez az első képen látszik is - aztán elveszítettem az önkontrollomat és nemsokára megszegtem és a langyos kenyeret vajjal meg is kóstoltam.  Este 1/4 11 volt, mire elkészült, de olyan ízélmény, hogy elmondani nem lehet.

Másnap a kollegák letesztelték, átment a vizsgán. Mindenki azt mondta, nagyon finom. Nekem kicsit sótlan volt, dehát gondolni kell a nutellás kenyér lehetőségére is. :) 

..........................................

4 nap múlva következett az új sütés. Immár megfelelő mennyiségű sóval, egy teljesen egyszerű kis cipót készítettem, jénai helyett kerek lemezsütőben, és most nem fedtem le a sütés első félórájában.  Kettőből 2 isteni kenyér, az azért nagyon jó arány! :)

 .............................................

És a harmadik: szezámmagos :)