Lajos pár héttel Aranka halála után elkezdte elpakolni az asszony dolgait, amik félbehagyott-árván, a váratlan halál miatt hirtelen megszakadt hétköznapi élet mementóiként néztek vele farkasszemet nap mint nap.
Egy fehér mappa hevert a legalsó fiókban, Lajos kivette, kinyitotta. Látta, receptek, erre mély sóhajjal behajtotta a mappa fedelét. Színes kép esett ki belőle. A férfi megnézte és elmosolyodott. Szerelmeslevél, ez volt a sütemény neve, az újságból kivágott recept alatt ott volt a tészta képe.
Meggyes szerelmeslevél
25 dkg lisztet egy fél sütőporral elkeverek, 20 dkg vajat elmorzsolok vele, majd három tojás sárgáját hozzáütök és gyorsan összegyúrom. Gombócokat formázok belőle és lefóliázva hűtőbe teszem. Egy meggybefőtt levét leszűröm, a meggyet kis fűszerrel és cukorral összepárolok, pici keményítővel (vagy pudingporral) és a befőtt levével összeforralom.
Ha a meggytöltelék kihűlt, a tésztát vékonyra nyújtom, négyzeteket vágok belőle, megtöltöm a tésztát és mint egy kibontott boríték, olyanra hajtogatom. Cukros tejfölös tojással megkenem és forró sütőben kisütöm.
Kézzel írott megjegyzés a kép alatt: tejszínt porcukorral, citrom levével és reszelt citromhéjjal habbá verek, ezt tálalom hozzá.
Lajos emlékezett, milyen boldog arccal, dudorászva sütötte Aranka egy tavaszi szombat délelőtt. Kipirulva sürgött-forgott a konyhában, közben a rádióban a régi sláger szólt: Egy rózsaszál szebben beszél… Az asszony olyan volt a konyhaablakon beszűrődő áprilisi fényben, mint valami angyal. Angyalkám, mosolygott szomorúan Lajos. Ahogy vissza akarta tenni a receptet a többi közé, érezte, még egy lap hozzá van tűzve. Egy kézzel írott rövid kis üzenet volt. Így kezdődött: Aranka, kedves! Lajos rácsodálkozott. Az asszonyt rajta – és a hivatalos ügyintézéseken kívül – mindenki Babinak szólította. Ezt a nevet választotta magának, sokan nem is ismerték az igazi nevét, olyannyira, hogy Lajos húsz éve nem is hallotta, hogy bárki Arankának szólította volna.
Továbbolvasott: „Aranka, kedves! Mivel annyira ízlett neked a minap a süteményem, itt adom a receptet, remélem örülsz ennek a suta kis szerelmeslevélnek. B.”
Lajos elfehéredett. Vajon csak ő érzi úgy, hogy a szavakon átsüt a cinkos összekacsintás? És ha tényleg így van, vajon B. csak egy vicces kedvű barátnő, vagy egy titkos hódoló?
B. mint Balázs, B. mint Boldizsár, B. mint…és ekkor Lajosban szörnyű gyanú ébredt: B. mint Béla?!
Lajos öntött magának egy felest a tavaly főzetett szilvapálinkából, könny szökött a szemébe. Eszébe jutott, mikor Aranka közömbös arccal odavetette, hogy a szomszéd Béla isteni pároltkáposztáját kóstolva ő is kedvet kapott hozzá, a másnapi disznótoroshoz csináljon egy nagy lábosnyit, birsalmával, lilahagymával. Lajos hümmögött, megszokta már az asszony bolondériáit, Bélát meg nem is vette férfiszámba, csak egy nagyszájú, de valójában lelkileg megnyomorodott papucsnak tartotta. Most hirtelen új értelmet nyertek a konyhaablakon keresztüli, főzés közbeni kacarászások, a receptcserék, a kóstolóba küldött túrósrétesek.
Lajos lelkét elkezdte rágni a kétségbeesett féltékenység. És nem volt mit tenni: már sem Bélát, sem az asszonyt nem vonhatta kérdőre. Ránézett a receptre: Szerelmeslevél.
Hirtelen elhatározással felkapta a kulcscsomóját és kilépett az ajtón.
A III. lépcsőház 2. ajtó mögött Béla felesége éppen sminkelt. 10 perc csúszásban volt, már vártak rá. Csengettek, megszaladt a kezében a fekete szemceruza. Sziszegve-szitkozódva ment az ajtóhoz. Csodálkozva vonta fel a szemöldökét: a szomszéd lépcsőházban lakó Lajos állt az ajtó előtt, kezében egy fehér mappával.
- Ismeri ezt a süteményt? –kérdezte a férfi.
- Persze, Béla gyakran sütötte mostanában, a gyerekek szerették – felelte Andrea.
- Azt hiszem, szeretők voltak – mondta Lajos és belépett a lakásba a kikerekedett szemű nő mellett.
Folyt.köv.? :)