A nagy szél napja volt. Új divat, hogy már Közép-Európában is elnevezik a ciklonokat (ebben már közeledünk Amerikához). Ki sem dugtam az orromat a házból, főznöm viszont kellett. Csináljunk hát a szükségből erényt: az otthon lévő hozzávalókból valami újfajta ételt, ami eddig még nem volt.

A fridzsiderben volt egy szép nagy csirkemell, egy csomag fehér spárga, lappangott még továbbá némi gouda sajt és tejszín. Némi maradék rizs is volt tegnapról. Parmezánsajt és fagyasztott zöldfűszerkeverék mindig van otthon - ezekből már kisülhet valami.

A fehér spárgát - ami tapasztalataim szerint sokkal finomabb a zöldnél, még ha macerásabb is az elkészítése - , meghámoztam, a végéből 3-4 centit levágtam, és kis sóval és cukorral ízesített vízben főztem kb. 10 percig egy magasabb fazékban. A spárgaszálak puha feje így kikandikálhatott a tálból, elég a többi részét megfőzni majdnem teljesen.

A csirkemellet vastagabb szeletekre vágtam, sóztam, megmutattam neki egy kis kipréselt fokhagymát és liszttel megszórva hirtelen kisütöttem pár csepp olajon. Le is raktam az e célra használatos francia porcelántálamba, aláöntve a sütéshez használt pici olajat. Erre került a spárga hosszában, igazságosan mindkét irányba rakva a fejeket. (Persze mindenki a spárgafejeket szereti a legjobban.) Pár kanálka rizset is melléraktam.

Most következett a tejszín, a közben megtalált maradék mascarponéval összekeverve, kissé megsózva és a méyhűtött zacskós zöldfűszerkeverékkel megszórva. A tetejére pedig ráreszeltem a gouda sajtot és némi parmezánt is.

Időközben előmelegítettem a sütőt 180 fokra légkeveréssel, és kb. 40 percig sütöttem a rakott tálat. Kellemes színt kapott a tetején a sajt és az illatok is biztatóak voltak.

Finom és könnyen elkészíthető, kiadós étel lett a spárgás rakott csirkemell. Az imádott spárgát így egy új módon is fel tudtam használni.

A szél pedig végül nem is lett vészes minálunk.

Hozzávalók: 1 csomag friss fehér spárga

                     1 csirkemell

                      1 doboz habtejszín (+ esetleg mascarpone)

                      10 dkg gouda sajt

                       5 dkg parmezánsajt

                       kb. 5-6 evőkanál maradék rizs

                       zöldfűszerkeverék vagy friss, apróra vágott zöldfűszerek

                       1-2 gerezd fokhagyma

                       só, bors

                       kevés liszt a szóráshoz

                       étolaj

Nem vagyok híve egyazon étel -minimális változtatással történő - újbóli posztolásának,de a paradicsomlevessel most kivételt teszek.

200 kilométerre élő testvérkéimmel ritkán találkozunk. Ha mégis, akkor hajnalig tartó borozgatás, beszélgetés, a Világ Megváltása, nagy séták a program. Furcsamód a nagy kajálások leginkább, ha ők jönnek. Ma a szingli lányok nem esznek, néha legalábbis ez az érzésem. Idősebbik húgom házassága idején zseniális háziasszony volt, ma ritkán üt össze komoly kaját, az ifjabbik meg nyerset eszik: nyers répát, nyers káposztát, még jó, hogy vega,mert különben csirkét is nyersen enne. Rohannak, hajtanak,nincs idejük élni. Szeretek nekik főzni,mert olyankor legalább tudom, normális étel kerül eléjük, még a fiatalabbik tesó is elcsábul nálunk egy kis húsra.

Márciusban elutaztam hozzájuk két napra. Délután háromkor félénken feltettem a kérdést: nem ugrunk el legalább valami büfébe? Kistestvérem nem értette: éhes vagyok? Szó, ami szó, két szál répa és 15 deka sajt után, hiába volt hozzá isteni mártogatós, kopogott  a szemem.

A Due Fratelli nevű kis olasz pizzéria és étteremben kötöttünk ki. Kint iszonyatos hideg, csepergő eső, odabent megnyugtató, szívmelengető hangulat. Egy-egy pohár finom bor mellett csacsogtunk, aztán megérkezett maga a Csoda. Forró, ízletes, fűszeres. Élmény.

Megpróbáltam reprodukálni:

Tenger gyümölcseit vajon, jó sok fokhagymával, sóval, borssal, citrom levével megpároltam és leszűrtem, majd kis időre félretettem.

Fél fej vöröshagymát megpároltam zsiradékon, majd világos rántást készítettem vele, aztán - bazsalikom híján - bazsalikomos darabolt paradicsommal és egy paradicsompürével összekevertem, egy kis darab zellert belereszeltem, kevés vízzel felengedtem és  egy csipet sóval, és kevés cukorral pár percig főztem. Beletettem a tenger gyümölcseit, így még egy kis ideig hagytam a lángon, hogy összeérjenek az ízek, közben bátran tekergettem a borsőrlőt. Amikor majdnem késznek ítéltem, tejszínt adtam hozzá és összeforráztam.

Forrón tálalva, merészen fűszerezve jót tesz a léleknek. /Hogy elébemenjek egy kérdésnek: nem, nem hiányzik sajt a tetejére, mert mind a tenger gyümölcseinek, mind a paradicsomnak hagyni kell teret, hadd bontakozzon ki az ízük, így együtt./

Persze, önmagában egy hétvégi ebédhez az átlagcsaládnak ez kevés lett volna, úgyhogy egy rakott csirkemellet még sütöttem közben.

Ki gondolná, hogy a pekándiós pite sütésének legnehezebb lépése a pekándió beszerzése? Itthon hiába kerestem, ezért a valenciai piacon kellett vennem, hogy végre elkészíthessem.

A pekándiós pite az USA déli államainak jellegzetes ünnepi desszertje, elsősorban Hálaadáskor készítik. Az 1930-as évekből származik az első pecan pie recept az amerikai földrészen termő hickory-fa termése és a kukoricaszirup csodás kombinációjával, a new-orleans-iak franciásan pikáns ízvilágával.

 Én húsvéti ünnepi ebédre sütöttem. Persze, átfutottam pár tucat receptet két nyelven. Érdekes, hogy a magyar nyelvű receptek nem írják elő az omlós tészta elősütését, szemben az amerikai és ausztrál receptekkel - ezért inkább az utóbbiak mellett döntöttem. A kukoricaszirup is szinte kötelező előírás a tengerentúli receptekben (néhol juharszirup), de én jobbnak tartottam mézzel helyettesíteni, amit viszont egy-két magyar recept ajánlott, meg nem is volt kukoricaszirupom. Summa summarum: ez is fúziós recept lett, mint szinte minden alkotásom.

Az omlós tésztához 30 deka lisztet és 9 deka cukrot összemorzsoltam 20 deka hideg vajjal, majd egy picike jéghideg vízzel segítettem, hogy összeálljon. Kicsit hűtőbe raktam, amíg előmelegítettem a sütőt 180 fokra (légkeveréssel). Egy cakkos szélű jénai piteformába simítottam gyorsan, a közepét lenyomkodtam sütőpapíron keresztül, majd 15 percig sütöttem (de legközelebb 8-10 perc is elegendő lesz...).

Közben elkészítettem a krémet. Enyhén megpirítottam 20 deka pekándiót, amit Amerikában hickory-diónak is hívnak. (Nem mulasztottam el nyersen is megkóstolni - hasonlít az íze a mi diónkéra.) Összeolvasztottam egy edényben óvatos tűzön 6 deka vajat, 12 deka mézet, 9 deka cukrot és egy csomag vaniliás cukrot. Azt nem olvastam sehol, hogy a krémbe tennének pekándiót, de úgy éreztem, nem fog  hátrányára válni, ha néhány szemet felaprítva hozzáadok. Ezután félretettem a masszát hűlni.

Régen várt, csodálatos új konyhai gépem rozsdamentes üstjébe 3 tojást ütöttem, beindítottam a masszív keverőt és amikor már felhabosodtak a tojások, részletekben belekanalaztam a mézes szirupot.

Közben kivettem a megsült tésztát és kiraktam a gyönyörű pekándió-szemekkel.

Erre öntöttem rá a keveréket és már ment is vissza a sütőbe, amelynek hőfokát 175 fokra csökkentettem.

25 perc után megnéztem, majd még 5 percet adtam neki. Ezután kivettem - isteni illata volt.

Az éjjelt a fridzsiderben töltötte, másnap diófagylalttal és eperrel tálaltam - nagyon ízlett...

 Hozzávalók.

A tésztához: 30 dkg liszt

                     9 dkg kristálycukor

                    20 dkg vaj

A krémes töltelékhez: 20 dkg pekándió

                                   6 dkg vaj

                                   12 dkg méz

                                    9 dkg kristálycukor

                                    1 csomag vaniliás cukor

                                    3 tojás

Lehet, jópáran hátrahőkölnek a cím láttán. Anyukám receptje ez az étel, és ő sem mindennapi, ahogyan a fenti két elem párosítása sem.

Apropó: elemek. Meg kellett velük harcolnom rendesen. Először is, amikor eszembe jutott, hogy úgy ennék egy nagy tálnyit, még nem volt új karalábé. Aztán karalábé már volt, de karalábévájó nem. Persze, ki lehet szedni a bélést késsel-kanállal is, de nem akartam szétreccsenteni menet közben a zöldséget. Eget-földet bejártunk, mire kerítettünk egy kézi célszerszámot (Nem is értem,manapság miért ilyen nehéz hozzájutni néhány olyan dologhoz, aminek a forgalmazása kézenfekvő lenne. Vagy a karalábé is kiment volna a divatból???)

Ja, a pöszméte. Egres, piszke, köszméte, ki hogy hívja. Felénk pöszméte a neve. Gyerekként utáltuk szedni, úgy szúrt mint a nyavalya. Enni viszont savanykásan szószként; édesen, igazán éretten  pedig nyersen imádtuk.

No, pöszméteszezon még nincs. Mirelit pöszméte mégannyira sem, a befőttként elrakottól meg idegenkedtem, gondolom, agyoncukrozott lében ázik a gyümölcs. Végül minden összeköttetésemet és legszebb mosolyomat bevetve kerítettem fagyasztottat. Egy mozgóárus ismerős hozott két zacskónyit- a konkurenciánál dolgozó haverján keresztül. Jó sok jégkrémvásárlásomba fog kerülni, hogy nőjön a jutaléka, de fene bánja!

No, és végre minden együtt volt a főzőcskéhez, szinte már el sem hittem.

Pár karalábét kivájtam, lábasba leraktam néhány szép, zöld levelet, a kivájt darabkák kétharmadát, majd a megtöltött karalábékat, a maradék töltelékből készült húsgombócokat és néhány bazsalikomlevelet (mert az soha,semmit nem ront el) és a karalábé belsejéből kivájt kis félgömbök megmaradt harmadát.

A töltelék darált hús, rizs (szemre mérem az arányokat), só,bors,pirospaprika, füstölt pirospaprika, fokhagyma, fél fej felkockázott és megpirított hagyma. Nem merem azt írni,hogy ugyanaz,mint a töltöttkáposztába való töltelék,mert ha Biharmuskotályoson véletlenül máshogy készül, oda a fejem, leharapják a biharmuskotályosi kommentelők.

Nem érdemes túl szorosan megtölteni a karalábét,mert úgy jártok mint én:a rizs természetesen megdagadt főzés közben, így minden karalábé kapott egy szép "koronát".

Kevés vízzel felengedtem és puhára pároltam, menet közben óvatosan sózva kicsit a főzőlén.

A pöszméteszószhoz 60 deka fagyasztott pöszmétét kis cukorral, reszelt citromhéjjal, kardamommal, vaníliával karamellizáltam, aztán csipet sót tettem bele, majd annyi vízzel,ami épp ellepi, meg egy deci fehérborral puhára főztem.

Keményítőből, tejszínből és cukorból habarást csináltam és besűrítettem a mártást.

 A karalábé és a pöszméteszósz hihetetlen pikáns módon egészíti ki egymást.Higgyétek el: érdemes kipróbálni.

Történt, hogy külföldi gasztroblogok tanulmányozása során egy nagyon guszta képre bukkantam: upside-down, azaz fordított ananásztortát ábrázolt, amivel eddig még sosem találkoztam. Mint megtudtam, az USA-ban ez éppolyan nemzeti büszkeségnek számít, akárcsak francia rokona (eredetije), a Tarte Tatin - a Tatin nővérek fordított almatortája.

1925-ben jelent az USA-ban a Dole-cég körszeletes ananászkonzerve, amelynek felhasználására alkották meg a receptet. Ezt rengeteg változat követte és 1926-ban kiadták a "Hawaiian Pineapple Good Cooks Serve" szakácskönyvet. Azóta igazi amerikai klasszikussá vált az upside-down ananásztorta.

Addig motoszkált az agyamban, amíg elhatároztam, ezt bizony megsütöm. Nem lévén egy minden vasárnapra cukrászkölteményeket az ujjából kirázó tipp-topp házitündér, ehhez komoly elhatározás kellett.

Elolvastam vagy 20 receptet és szintetizálni kezdtem. Nekiláttam az egy helyütt leírt vajas karamellmáznak - ami azon nyomban bele is kötött a vadonatúj zománclábasomba. (Ezt fel-feltörögetve még napokig rájártunk a finom vajkaramellára.)

Sebaj, újrakezdjük egy másik recept alapján. Mivel a barna nádcukromat mind elhasználtam a balul sikerült első kísérlet során, maradt a fehér kristálycukor, ezt olvasztottam meg és mikor már kellemesen barnulni kezdett, akkor adtam csak hozzá egy kevéske vajat. Kiöntöttem egy jénai cakkos szélű alacsonyabb tortaforma aljába, amit előzőleg nagyon alaposan kivajaztam. Erre kerültek az ananászdarabok.

Azazhogy kerültek volna, mert ekkor szembesültem vele, hogy nincs friss ananászom, sem körszeletes ananászkonzervem és mivel aznap március 15. volt, nem is lesz...  A mentőöv egy darabolt ananászkonzerv képében jelentkezett, ami a spájzomban csücsült és a megfelelő alkalomra várt.

Az alkalom eljött, az alig cukrozott (egész jó minőségű) ananászdarabkákat jól leszárítva ráraktam a karamellrétegre. Ezzel a munka oroszlánrésze el is készült. A sütőt közben előmelegítettem 180 fokra légkeveréses módban.

Következett a tészta összeállítása, ami a vártnál könnyebben ment. 15 deka kristálycukrot és egy tasak vaniliás cukrot robotgéppel összekevertem10 deka puha vajjal, majd egyenként a tojásokkal (összesen néggyel), végül  következett 15 deka liszt egy sütőporral és csipet sóval. Minden remekül ment, amíg a kisfiam fel nem hívott Face-time-on, mert akkor bizony a telefon alja belecsúszott a tésztába... (Gyorsan kikaptam, megtisztogattam - működött. Másnap viszont már nagyon halkan csengetett, úgyhogy alaposabb tisztításra volt szükség...)

A tésztát ráöntöttem a jénai tálban a karamellrétegen pihenő ananászra és mehetett be az egész a sütőbe. 40 perc múlva tűpróbával jónak ítéltem (az illata máris isteni volt), ezért kivettem és néhány percig békén hagytam. Az átlátszó tál alján még gyöngyözött a szirupban az ananász.

Utána következett a fő mutatvány: megfordítani az egészet úgy, hogy ne menjen széjjel. Egy nagyméretű tortatálat tettem a jénai tálra,

amit két kesztyűvel megfogtam, finoman megráztam, majd egy határozott mozdulattal megfordítottam - et voilá - máris a tálon csücsült a gyönyörű ananásztorta.

A vajas karamellás máz jól átitatta a tészta felső részét, az ananászdarabkák illatozva csücsültek a tetején: ahhoz képest, hogy először készítettem, nagyon szép lett - az íze pedig felülmúlt minden várakozást. Nemigen hasonlított arra a képre, amit láttam erről a típusú tortáról, de nekünk tetszett és nagyon ízlett.

A következő alkalommal friss ananásszal készült. Van egy ügyes tekerős szerkentyűm, ami így hámozza meg az ananászt.

Ezúttal a karamellmáz is elsőre sikerült.

Szerintem mindkét variáció egyformán szép és főleg nagyon finom lett.

Hozzávalók.

A tésztához: 10 dkg vaj

                    15 dkg kristálycukor

                    15 dkg liszt

                     1 tasak vaniliás cukor

                       4 tojás

                      1 csomag sütőpor

                      csipet só

A karamellmázhoz: 10 dkg kristálycukor (legjobb a barna)

                                8 dkg vaj

1 ananász meghámozva vagy egy ananászkonzerv (lehetőleg körcikkes, de a darabolt is jó)

 Két vadmalaccombot kerülgettem a mélyhűtőmben, de meg kellett várnom valami komolyabb családi eseményt az elkészítésükhöz - vadat nem készítünk csak úgy, akármikor... És eljött végre a családi névnapi ebéd és muszáj volt nekiesni a vadmalaccombok kicsontozásának.

A kicsontozás pedig igazi időt rabló tevékenység, ami minden esetben kézsérülésekkel jár. Ezúton üzenném rokonaimnak, hogy máskor kicsontozva szeretnénk kapni bármilyen vadat... :)

 Végül csak sikerült és hosszúkás szeletkékre vágtam a szép, világos húst. Ezután HurriKán blogkartárssal értekeztem arról, hogy szükséges-e pácolni (nem), illetve a megfelelő elkészítési módozatról, ami a következőképpen történt.

Egy fej felvágott hagymát megfuttattam pár kockányi szalonnán és ezen kissé előpirítottam a vadmalaccomb-szeleteket. Ezután kiszedtem a húst és a sárgarépakarikák és a zellerkockák pirítása következett. Amikor kellő színt kaptak és az illatuk is finom lett, visszatettem a fazékba a húst és ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, mozsárban tört korianderrel, egy kipréselt fokhagymagerezddel és néhány babérlevéllel. Pár perc együttes pirítás után, amikor már kis levet engedett, került bele 3-4 nagyobb fej meghámozott és felkockázott csiperke és a fridzsiderben véletlenül, de nagy örömömre megtalált fagyasztott vargánya is, meg néhány felezett koktélparadicsom.

Úgy éreztem, egy kis fehérbor nem fog ártani a párolás során, egy keveset adtam hát a raguhoz és lassú tűzön fedő alatt pároltam körülberül másfél óra hosszáig.

A zsenge hús tökéletesen megpuhult, kivettem a zöldségekkel együtt és a visszamaradt lébe egészen kevéske tejfölt kevertem és összeforraltam. Ezután egy kis morzsolt tárkonnyal állítottam be a végső ízhatást. A vadmalacraguhoz pomme noisette (ami magyarul mogyoróburgonya) lett a körítés: pikáns ízű, finom lett az eredmény.

Hozzávalók: 2 vadmalaccomb

                    5 dkg sós szalonna

                    1 fej hagyma

                    3 sárgarépa

                    1 közepes zeller

                     3-4 nagyobb fej csiperkegomba (esetleg egy kis vargánya)

                     só, bors, koriandermag, 2-3 babérlevél, 1 gerezd fokhagyma, tárkony

                    2-3 koktélparadicsom

                    2 dl fehérbor

                    2 evőkanál tejföl

Rászoktunk a közös ebédekre:beülünk a szomszédos irodába, és nagy röhögések közepette megesszük a rendelt kaját, aztán általában hetente egyszer kisírjuk, hogy a kollegánk elmenjen sütiért. Újabban ritkult a cukrászdalátogatások száma, mert a munkatársakon élem ki mindenféle, sütéshez, süteményhez kapcsolódó hajlamaimat. Könnyű dolgom van, még az útközben oldalára fordult - tehát nem annyira előnyös külsejű - sütit is befalják, ha ízre oké.

Családom férfitagjai viszont nem süteményesek, megesznek egy-egy szeletet, aztán ezzel vége is a mókának. Szombaton fél tepsi madártej szeletet borítottam ki, majdnem sírtam. Ez nem szegte kedvemet, hogy másnap süssek, csak ezúttal negyedét rögtön elvittem a barátnőm gyerekeinek, negyedét meg hétfőn a közös ebéd utáni desszertnek.

Sütöttem egy 6 tojásos kakaós piskótát, aztán negyedkiló túrót egy tojás sárgájával, reszelt citromhéjjal és egy kardamom apró magjaival összekevertem. Mint utólag kiderült, a kardamom nagyon jó választás volt: valami meghatározhatatlan, kissé savanykásba hajló ízt adott a túrókrémnek. Még soha nem próbáltam azelőtt, így csínján bántam vele, szerencsére, mert elég karakteres kis fűszer.

Kb. 15 deka porcukrot összeolvasztottam 10-15 dkg porcukorral, és a túróhoz adtam, két deci felvert - nem cukrozott - habtejszínt hozzádolgoztam, majd kevés vízben feloldott, megmelegített (nem forralt!) és langyosra visszahűtött zselatint kevertem a túrókrémbe. 10 percre hűtőbe tettem, majd mikor kicsit már "húzott" a krém, a piskótára kentem.

Most jött volna a gyümölcs, de akkor a gyerek nem evett volna belőle, úgyhogy ehelyett 3 deci hulalát felvertem, felébe kakaóport kevertem és előbb a kakaós, majd a fehér tejszínhabot a túrókrém tetejére kentem. Megcsurgattam olvasztott csokival és behűtöttem. 

Ebéd után mind a hatan ettünk egy-egy kocka süteményt, az edényt pedig, amiben szállítás közben megfeküdt a tészta, odaadtuk repetaként Tomi kollegánknak, aki elmosogatta. A nyelvével. 

A 'malaga' név mindenkinek ismerős a mazsolás zamatú, édes desszertborról. Most kicsit bemutatom a névadót, Málaga városát, amely Andalúzia tartományban Gibraltártól keletre terül el a hegyek karéjában. A nagy kikötőváros bodegáiban gazdag választékban kóstolhatók a nehéz borok. Özönlenek ide a turisták egész évben a remek klíma és a látnivalók, no meg a közvetlen repülőjáratok miatt. Malaga hatalmas egytornyú katedrálisa, a világhírű Picasso (akinek Málaga a szülővárosa) és Thyssen múzeumok, a látványos, esténként kivilágított római kori és mór romok, a világítótornyos tengerparti sétány csábítja a látogatókat.

A piac általában mindenhol érdekes. A spanyol városokban megadják a módját: fedett és nagyon tisztán tartott csarnokokban festői pultokon árulják a tartomány minden finomságát.

Az éttermek alkalmazkodtak a külföldi vendégekhez, némi utánajárást igényel autentikus helyek találása. Ott, ahol a híres Fritura malagueña-t lehet enni (frissensült apró tengeri mindenfélék), a tetején chanquete (nagyon vékony szálacska-halacskák ropogósra sütve), chipirones fritos (bébi tintahal), stb.

Szeretik ropogtatni a berenjenas-t (vékony padlizsánszeletek lisztezve, hirtelen sütve) - érdekes, hogy a helyiek mézzel leöntve eszik. Nemesebb halak ritkábban kerülnek az asztalra (lubina, besugo, dorada), grillezve, olivaolajjal meghintve. 

Különleges finomságot is találtunk: homársaláta gyümölcsökkel.

Malaga egyik jellegzetes desszertje Mindenszentek környékén kapható: Huesos de Santo (a szentek csontjai): kissé morbid nevű marcipános finomság. Ha ekkoriban járunk a városban, minden sarkon friss illatos pirított mandulát árulnak (ez még mór hagyomány lehet).

Esténként gyakran megfordultunk egy-egy cukrászdában egy csésze forró csokoládéra. A spanyolok érdekes módon reggelire kedvelik legjobban, churrossal fogyasztják (csöröge-szerű hosszú, olajban sült tészta). Itt egy erkélyre kiülve lehet figyelni az esti Malaga sétálóutcáját.

Kis dobozkákban kapható a malagaszőlőből aszalt nagy szemű mazsola. A sok finomságot leöblítheti az ember egy pohárka Lacrimae Christi-vel, ami talán a legfinomabb malagabor. A zamata sokáig a szánkban marad és még odahaza is nosztalgiázhatunk a világ eme szép szeglete, a mediterrán ember egészséges életmódja, nyíltszívűsége és életvidámsága felett.

Remélem, még időben szólok:Húsvétra muszáj sós kalácsot sütni! 

Vasárnap este szokott elkapni a gépszíj, biztos a másnapra készül a szervezetem, de ilyenkor muszáj valamit sütnöm. Ilyenkorra már puccba vágtam a lakást, gyerek összekészítve hétfőre, jóidőben kicsatangoltuk magunkat, rossz időben meguntam a netet. Ekkor jön a mit süssek...

1 deci langyos,porcukros tejben felfuttattam 3 deka élesztőt. Közben átszitáltam 60 deka lisztet (azelőtt ezt sem csináltam, de egy ideje be kellett látnom, csak van oka annak a szitálásnak.), aminek a közepébe kis mélyedést vájtam és a felfutott élesztőt belecsurgattam. Összekevertem egy kis liszttel, olyan híg nokedliszerűvé, aztán letakarva békénhagytam egy negyedórára. Utána elkezdtem összekeverni, még 2-2,2 deci langyos tejet, két és fél tojássárgáját (nem, nem beszélek félre, a receptben, aminek alapján a kalács készült, ennyi szerepelt. Nem olyan bonyolult művelet a harmadik tojás sárgájának a megfelezése, nyugodtan tessék kipróbálni, sikerülni fog.), és egy bő fél marék sót adtam a tésztához. 

Lágy tésztát dagasztottam, majd amikor már zsibbadt a karom, kb. 8 deka olvasztott vajat gyúrtam bele, apránként adagolva. Jó kis csúszós-zsíros tészta volt, de tényleg kellett bele a vaj.

Kétszeresére kelésig letakarva pihentettem, majd lisztes deszkán ötfelé vágtam. 5 rudat sodortam belőle, amit összefontam. Szokás szerint nem lett egyenletes: az elején lazább, a végén már szorosabb lett a fonás. A két végét aládugtam a tésztának, szilikonos sütőpapírral kibélelt sütőtálban még hagytam kelni - amíg a sütő bemelegedett - aztán megkentem a tésztából kimaradt fél tojás sárgájával és forró sütőben megsütöttem.

Nagyon könnyű, másnap is teljesen friss, a vajtól enyhén sárgás belsejű kalács, tényleg finom. Nekem szokás szerint kicsit szétcsúsztak a fonatok, bár ez engem nem zavar, de remélem, a tiétek nem csak finom, de az enyémnél szebb is lesz. :) 

 A Rosenberg-garnélákat nemrég fedeztem fel: nagyon finom, igazán nagyméretű garnélarákok fagyasztva és konyhakészen (fej nélkül, a páncél a háton felvágva). Én már kitapasztaltam: a rák annál finomabb, minél nagyobb termetű. Most natúr rákokat kaptam, s elhatároztam, hogy a szokásos módon való sütés helyett - amit néhány régebbi posztomban leírtam, (például: lepcsankparty.blog.hu/2013/08/25/  mit_kezdjunk_par_kis_tintahallal_es_garnelarakkal) - előbb pácolni fogom őket.

Itt láthatók a natúr Rosenberg-garnélák és a pác hozzávalói.

 Egy gerezd fokhagymát préseltem néhány evőkanál olivaolajba, adtam hozzá fagyasztott zöldfűszerkeveréket és citromlevet is, s nyakonöntöttem vele a dundi rákokat. A hűtőben pácolódtak így 3 - 4 óra hosszat, időnként óvatosan megkevergettem.

Amikor eljött az ebédidő, felhevített olivaolajon, amelyhez a páclé egy részét is hozzáadtam, megsütöttem a garnélákat egy kis sózás - borsozás után, mindkét oldalukon 3 - 3 percet. Szépen kinyíltak a vágott felükön. 

 Közben megkevertem a madársalátához az öntetet, és megspricceltem a tetejét egy csodás mandarinillatú olivaolajjal. A golyócskák pedig papaya-golyóbisok, amelyek íze jól harmonizált a rákokkal.

Persze, nem maradhatott el kedvenc linguinénk sem (de lehagytam a képről, hátha valaki túlzásnak találná...)

Hozzávalók: 1 csomag Rosenberg-garnéla 

A páchoz: 1 nagy gerezd fokhagyma

                 1 evőkanál citromlé

                 fagyasztott zölffűszerkeverék (pl. 8 Krauter)

                 só, bors, a sütéshez olivaolaj 

Madársaláta öntete: 2-3 kávéskanál mustár (kremsi vagy másfajta)

                                kevés nagyszermű tengeri só

                                1 kávéskanál méz

                                1 evőkanál sötét balzsamecet (modenai)

                                2 evőkanál jó minőségű olivaolaj (pl. Parioli)